Touréból egy is kevés az Arsenalnál

Szerző: shLétrehozva: 2008. augusztus 11. 22:12
Yaya Touré és Gökhan Inler az Arsenal első számú célpontjai az átigazolási időszak hátralevő részében a középpálya megerősítésére – adták hírül angol források. Arsene Wenger menedzsernek fokozottan szüksége van vérfrissítésre Abou Diaby sérülését követően, aki várhatóan hetekre dőlt ki az „ágyúsok” soraiból.


 

Az Arsenal középpályája rettentően meggyengült az elmúlt hónapokban, ugyanis Mathieu Flamini, Alekszandr Hleb és Gilberto Silva is a távozás mellett döntött, Abou Diaby pedig még hetekig nem lesz bevethető állapotban. Helyükre mindössze a tinédzser Aaron Ramsey, illetve a hatalmas tehetségnek tartott Samir Nasri érkezett, márpedig ez kevésnek bizonyulhat a sokfrontos küzdelemben érdekelt londoniaknak.


Arsene Wenger, a klub menedzsere maga is úgy nyilatkozott, egy, de inkább két emberrel stabilizálná a pálya középső részét, és ennek a kitételnek maximálisan megfelelne Yaya Touré és Gökhan Inler.


Az elefántcsontparti játékoshoz azonban ragaszkodik a Barcelona, ám az „ágyúsok” minden követ megmozgatnak annak érdekében, hogy a Touré-testvérpár Londonban álljon össze ismét.


A török származású svájci labdarúgó megszerzése némileg könnyebben kivitelezhetőnek tűnik, az Udinese ugyanis egy formásabb összeg fejében lemondana szolgálatairól, és minden bizonnyal Inler sem zárkózna el egy esetleges költözéstől.


A londoniak szakvezetője mindenesetre szívesen látná csapatában az Eb-t is megjárt játékost, ám nem ragaszkodik személyéhez: „Nagyszerű középpályásról van szó az esetében, de a lényeg az, hogy minőségi igazolással bővítsük keretünket. Bevallom, örülnék neki, ha elfogadná az ajánlatunkat, de nem esünk kétségbe, ha mégsem szerződik az Emirates Stadionba” – zárta mondandóját a francia mester.

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu