Történelmi harmadik helyen a Kaposvölgye

Szerző: shLétrehozva: 2008. október 19. 08:46
Olyan helyen tanyázik a Kaposvölgye-Nagyberki a labdarúgó NB II Nyugati csoportjában, mint még soha: az együttes a harmadik helyről várja a folytatást. A somogyiak vasárnap 14 óra 30 perctől így igazi rangadót vívhatnak saját otthonukban a Felcsúttal.


Horváth Lajos már hosszú évek óta edzi a Kaposvölgye gárdáját, és eddig minden egyes szezonban lényegében új csapatot kellett építenie. A somogyiak ezen a nyáron is bevásároltak, és úgy fest, most jól süt el a dolog...

 

„Az idén négy-öt olyan játékost igazoltunk, akik már nagyon fontos szerepet töltenek be a csapaton belül. Korábban náluk jobb labdarúgók is voltak itt, de a közösségi szellem csak most érvényesül igazán. Talán ez lehet az eddigi sikereink fő oka” - mondja Horváth Lajos, a 10 forduló után 19 pontos együttes szakvezetője.

 

Az NB II nyugati csoportjában előzetesen a legtöbben a Pécsi MFC-t tartották favoritnak, azóta azonban kiderült, hogy legalább négy csapat esélyes lehet az első helyre. A Kaposvölgye – immár nem titkoltan - szeretne valamelyest beleszólni a „nagyok” dolgába... Az NB I lehetősége persze azért egyelőre csak érdekesség szintjén merül fel a Kaposvár és Dombóvár között félúton fekvő község futballistáinak öltözőjében...

 

„Több oka is van annak, hogy ennek nincs realitása – folytatta a vezetőedző, aki korábban a Kaposvári Rákóczi edzője volt az NB III-ban, majd az NB II-ben. - Először is a klubelnökünk nagyon nagy Rákóczi-szimpatizáns, és meg sem fordul a fejében, hogy a kaposváriak ellen játsszon tétmérkőzést a saját együttesével... Ezzel egyébként magam is így vagyok... A pályánk sem alkalmas magasabb osztályú szereplésre. Még egyszer hangsúlyozom: nincsenek ilyen irányú terveink, de azt mondom, ne zárjuk ki a lehetőségét semminek...”

 

És ne feledjük: a Kaposvölgyére nehéz mérkőzések vártnak a folytatásban, a fiúk minden egyes pontot szeretnének megbecsülni. Vasárnap délután például a Felcsút lesz az ellenfél, és mindenképpen háromesélyesnek tűnik a rangadó.


 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu