Távozott a Racing vezetőedzője

Szerző: shLétrehozva: 2008. május 21. 16:13
Lemondott Marcelino Garcia, a spanyol bajnokság 6. helyén végző, ősztől UEFA-kupa-induló Racing Santander vezetőedzője. A szakember jövője egyelőre bizonytalan, de a Valenciánál máris felvetődött a neve.


„Két hónappal ezelőtt találkoztam a klub elnökével, és elmondtam neki, az idény végén távozni akarok, hogy a következő évadtól nagyobb egyesületnél vállalhassak munkát. Szerettem volna kipróbálni magam az európai kupaporondon" – nyilatkozta Garcia.

 

„Az elmúlt napokban elgondolkoztam rajta, hogy meg kellene változtatnom a döntésemet, de végül mégis úgy éreztem, vállalnom kell korábbi döntésem következményeit. A csapat a bajnokságban túlszárnyalta az előzetes elvárásokat. Feledhetetlen élményt szerzett a számomra, de nem vagyok benne biztos, hogy a következő szezonban is ugyanilyen jól ment volna minden.”

 

A 42 éves szakember a Racing előtt a Recreativónál dolgozott, irányításával a huelvai csapat először feljutott az első osztályba, majd ott az előkelő 8. helyen végzett. A santanderiekkel elért 6. helyezése a klub elmúlt 60 évének legelőkelőbb eredménye.

 

Garcia valószínűleg nem marad sokáig munka nélkül, neve ugyanis máris felvetődött a Király Kupa-győztes Valenciánál.

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu