Sima ETO-győzelem a Barcs ellen

Szerző: shLétrehozva: 2008. október 26. 15:24
Magabiztos, 5-0-ás győzelmet aratott hazai pályán a Győri ETO II együttese a Barcs ellen az NB II Nyugati csoportjának 12. fordulójában. A győrieknél Copa kétszer volt eredményes, valamint Csermelyi, Kovács II Zoltán és Frick is a kapuba talált.


LABDARÚGÁS NB II, NYUGATI CSOPORT, 12. FORDULÓ:
GYŐRI ETO B – BARCSI SC 5-0 (1-0)
Győr, 200 néző. Vezette: Ákos D. (Takács G., Gyűrüsi G.)
ETO B: Molnár P. – Dorogi, Szemerei, Kovács II Z., Völgyi – Kiss Sz. (Lappints, 77.), Pákolicz (Sánta, 66.), Eugene, Kiss M. (Frick, 54.) – Copa, Csermelyi. Vezetőedző: Klement István.
BARCS: Kuckó – Stilet, Matus, Kőkuti, Pókos – Tolnai (Gyaraki 83.), Ferenczi, Horváth P. (Németh Zs., 62.), Kordé – Kollega, Tompa (Iván, 74.). Vezetőedző: Toma Árpád.
Gólszerzők: Copa (22., 90.), Csermelyi (50.), Kovács II Z. (64.), Frick (83.)

A forduló előtt a táblázat kilencedik helyén álló Győri ETO II csapata fogadta az utolsó Barcs együttesét az NB II Nyugati csoportjának tizenkettedik fordulójában.

 

Már a mérkőzés első perceiben magához ragadta a kezdeményezést a hazai együttes, és többször is zavarba hozták a vendégek védelmét. Az első komolyabb lehetőség a barcsiak előtt adódott, de Kollega jobb alsó sarok felé tartó szabadrúgását Molnár vetődve hárította.

 

A folytatásban a győri mezőnyfölény már helyzetekben is megmutatkozott, és a mérkőzés 22. percében Copa révén megszerezték a vezetést a zöld-fehérek. Dorogi jobb oldali szabadrúgását Pákolicz fejelte kapura, amit még Kuckó bravúrral hárított, ám a labda Copa elé pattant, aki hét méterről laposan az üres kapuba lőtt (1-0).

 

A szünet után még öt perc sem telt el, amikor Csermelyi révén kétgólosra növelték az előnyüket a vendéglátók. Pákolicztól kapott remek labdát a győriek játékosa, aki tíz méterről laposan lőtt a kapu bal oldalába (2-0).

 

A folytatásban sem álltak le a hazaiak, és beszorították a saját térfelükre a vendégeket. A találkozó 64. percében egy szögletet követően a hosszú oldalon álló Kovács II Zoltán felé szállt a labda, aki kapásból a kapu jobb oldalába lőtt (3-0).

 

A harmadik hazai gólt követően két perccel szépíthettek volna a vendégek büntetőből, ám Kordé nagy erővel a jobb oldali kapufát találta el.

 

A mérkőzés 83. percében újabb találatnak örülhettek a hazai szurkolók. Egy bal oldali akciót követően Frick elé került a labda, aki tizennégy méterről jobb lábbal a kapu jobb oldalába csavart (4-0).

 

A találkozó hosszabbításában már mindenki a mérkőzés végét jelző sípszót várta, de újabb gólt láthattak a nézők. Copa bal oldalról élesen belőtt szögletét Kuckó a saját kapujába ütötte (5-0).

 

 

EDZŐSZEMMEL:
Klement István: - Kilenc forduló után ismét hazai környezetben játszhattunk, amit méltó módon ünnepeltünk a megszépült kis stadionunkban.
Toma Árpád: - Elől minden helyzetünket kihagytuk, még a tizenegyest is. Hátul elemi hibákat vétettünk, különben egész jól játszottunk.

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu