Sánchez a Vidi játékosa - hivatalos

Szerző: shLétrehozva: 2011. június 19. 17:51
Hector Sánchez Cabrera a friss magyar bajnok, Bajnokok Ligája-induló Videoton első nyári szerzeménye! A 26 éves spanyol balbekk karrierjében a Ternerife és a Villarrreal B után következik a Vidi, két évig viseli majd a piros-kék mezt - hirdeti a fehérváriak honlapja.


A futballista már az edzőtábor előtt csatlakozott a csapathoz, ő az egyik próbajátékos, aki Fehérvárról utazott Olaszországba. Közel száz meccset játszott a Kanári-szigeteken, mielőtt tavaly a Villarrealhoz igazolt.

"Nagy lehetőség ez nekem. Egy olyan csapat tagja lehetek, amelyik a legerősebb európai kupasorozatban indul, és az is nagyon izgalmas, hogy erre Paulo Sousa irányításával készül" - kezdte első nyilatkozatát Vidi-sztárként Sánchez.

"Úgy érzem, az ő vezetésével fejlődni fog a csapat. Igazi profi klubnak ismertem meg a Vidit amióta itt vagyok, úgy látom, mindenki elkötelezetten dolgozik a sikerért, és nagyon örülök, hogy ilyen nagy szeretettel fogadtak. Azt üzenem a szurkolóknak, hogy buzdítsanak minket, mert biztos vagyok benne, hogy egy sikeres szezon vár ránk. Annyit ígérhetek, hogy kihasználom majd a gyorsaságom, bejátszom a pálya bal oldalát, és remélem, nagy keresztlabdákat adok a támadóinknak. "

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu