Saját Messijében bízik az Atlético

Szerző: SHLétrehozva: 2014. április 1. 17:54
Kérdésesnek tűnt az Atlético Madrid gólfelelősének, Diego Costának a szereplése a Barcelona elleni, kedd esti Bajnokok Ligája-ütközetben, de a legfrissebb hírek szerint kockáztat, és beveti mestere Diego Simeone. A Barcánál eljött José Manuel Pinto ideje, neki kell majd pótolnia hét hónapra lesérült Victor Valdést.


Costát ágyékfájdalmak miatt cserélték le a hétvégi, bilbaói, győztes bajnokin, vasárnap nem edzett, hétfőn pedig csak öt percig lehetett együtt a társakkal a Nou Camp gyepén, aztán intett a csapatorvosnak.

A sajtóban megindult a találgatás, hogy csak elővigyázatosságról van szó, vagy tényleg komoly veszélyben a gólvágó játéka a negyeddöntő első felvonásán. Az sem kizárt, hogy így próbálja meg megtéveszteni a Barcát a fővárosi alakulat.

A Diario As kedd délutáni információja szerint ott lesz a kezdőben DC19, akit az Atlético Messijének nevezett edzője, Diego "" Simeone.

A listavezető piros-fehérek egyébként már három alkalommal találkoztak a spanyol bajnoki címvédővel ebben a szezonban, és egyszer sem tudtak győzni, ugyanakkor a Barca sem (1-1, 0-0, 0-0).

Simeone figyelmeztett, ez a Barca már nem az a Barca, amelyet ősszel láthattunk, a katalánok formába lendültek, elmúlt öt tétmeccsüket rendre megnyerték, ezeken egyedül Lionel Messi kilenc gólt rámolt be az ellenfeleknek.

Bár Diego "Komisz" Costa szereplése sorsdöntő lehet, az Atlético most sem annyira sztárjaiban, mint inkább az egységben bízik, ez ugyanis a "munkások csapata", bárki tűzbe tenné a kezét a másikért. Erre utalt Tiago is napokban tett nyilatkozatában.

Arról beszélt, könnyű ezzel az együttessel azonosulni, mert akárcsak a társadalomban, a futballban is hatalmas egyenlőtlenségek vannak, és "az Atleti felveszi a harcot a leggazdagabbakkal is, amolyan Robin Hoodja a labdarúgásnak."

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu