Saint-Etienne-ben debütálhat Joe Cole

Szerző: shLétrehozva: 2011. szeptember 9. 16:22
A legnagyobb durranás a Ligue 1 negyedik fordulójában a Lille nagy fogása, Joe Cole debütálása lesz, aki a Saint Etienne otthonában léphet először pályára. Veretlen csapat vár az újgazdag PSG-re, veszélyes ellenfél a Marseille-re, újonc a Lyonra.


A Franciaországban új életet kezdő angol középpályás az átigazolási piac zárónapján került a bajnokhoz, ahol a nemzetközi forduló miatt csak a hétvégén debütálhat. A Lille legutóbb a Marseille-t verte meg, ezúttal két hiányzója nélkül (Basa és De Melo) a szintén hétpontos Saint Etienne-hez látogat.

Trükkös párosítás vár a 2009 óta először zsinórban harmadik bajnoki sikerére pályázó PSG-re. A tavalyi 16. Brest az idén mind a négy mérkőzését döntetlennel zárta, pedig már a Lyonnal is játszott. A nyomás nagy, az iksz kevés lenne az újgazdag fővárosiaknak.

Ahhoz képest, hogy az újonc Dijon 1-7-tel indította a bajnokságot, négy kör után már hat pontja van, így a Lyonnak is észnél kell lenni. A hazaiak kerete teljes, a fél szemmel a BL felé kacsintgató vendégeknél Cris, Tafer, Lopez, Ederson, Gourcuff és Koné is hiányzik.

A Lille elleni vereség után nem lesz könnyebb a Marseille dolga a Rennes-nel sem, amely két győzelemmel és egy döntetlennel az ötödik. Az idén még (a tavaszt beleszámítva már hét bajnoki óta) nyeretlen a 2010-es bajnok, szombat este törhet meg az átok.

LIGUE 1, AZ 5. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA:
szombat
AC Ajaccio-Valenciennes 18 óra
Bordeaux-
Évian TG 18 óra
Caen-Toulouse FC 18 óra
Dijon-Olympique Lyon 18 óra
Saint-Etienne-Lille 18 óra
Sochaux-FC Lorient 18 óra
Olympique Marseille-Stade Rennes 21 óra
vasárnap
Montpellier-Nice 17 óra
Nancy-Auxerre 17 óra
PSG-Stade Brestois 21 óra
A LIGUE 1 ÁLLÁSA:
1 Montpellier HSC 4 3 0 1 9-3 +6 9
2 Olympique Lyonnais 4 2 2 0 7-4 +3 8
3 Paris Saint-Germain 4 2 1 1 6-4 +2 7
3 Toulouse FC 4 2 1 1 6-4 +2 7
5 Stade Rennais FC 4 2 1 1 9-8 +1 7
6 FC Sochaux 4 2 1 1 7-6 +1 7
7 Lille OSC 4 2 1 1 6-5 +1 7
8 Saint Etienne 4 2 1 1 4-3 +1 7
9 Lorient 4 2 1 1 4-4 0 7
10 Caen 4 2 0 2 6-6 0 6
11 Dijon 4 2 0 2 4-7 -3 6
12 Auxerre 4 1 2 1 8-7 +1 5
13 FC Girondins Bordeaux 4 1 2 1 5-5 0 5
14 Évian 4 1 2 1 4-4 0 5
15 Brest 4 0 4 0 3-3 0 4
16 Olympique Marseille 4 0 3 1 6-7 -1 3
17 Nice 4 0 2 2 2-5 -3 2
18 AC Ajaccio 4 0 2 2 3-8 -5 2
19 AS Nancy Lorraine 4 0 1 3 3-6 -3 1
20 Valenciennes 4 0 1 3 2-5 -3 1
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu