Robben: Van mit javítani a játékunkon

Szerző: shLétrehozva: 2011. augusztus 19. 16:00
Bundesliga-előzetes. A Bayern München februári 6-0-s Hamburg feletti győzelmének megismétlésére készül a Bundesliga 3. fordulójában az Allianz Arenában. Ehhez viszont Arjen Robben szavaival élve van bőven mit javítani a játékon, a holland csak úgy sorolta a problémás pontokat. Szalai Ádám és Stieber Zoltán Mainza a Schalke ellen őrizheti meg makulátlan mérlegét, míg a Dortmund a Nürnberg ellen javíthat.


 

Franck Ribéry egy héttel ezelőtt azt mondta, ha a következő három mérkőzést megnyerik, feledethetik a nyitókörben hazai pályán a Mönchengladbach ellen elbukott találkozót. Nos, ebből kettő már megvan, egy BL-ben, egy pedig kis szerencsével a bajnokságban.

A hétvégén az a Hamburg lesz az ellenfél, amelyet februárban 6-0-ra gázoltak le, de felkészülési meccsen 2-1-re kikaptak tőlük. Az északiak még nem nyertek mérkőzést az új szezonban, így óvatosnak kell lenniük, nehogy újra beleszaladjanak a késbe.

Ami a bajorok keretét illeti, Arjen Robben, Franck Ribéry és Mario Gomez rúgást kapott a Zürich ellen, de egyedül a francia játéka kérdéses, várhatóan Jupp Heynckes közvetlenül a mérkőzés előtt dönt szerepléséről. Egy biztos, Breno nem áll a tréner rendelkezésére.

Bár zsinórban két győzelmet aratott a rekordbajnok, azt Arjen Robben is elismeri, ennél több kell: „Még mindig nem játszunk elég jól, javulnunk kell. Támadásban gyorsabban kell előrejutattunk a labdát, agresszívebb és koncentráltabb focira lesz szükségünk."

Bastian Schweinsteiger csak megerősíteni tudta kollégája szavait a Zürich legyőzése után: „Több góllal kellett volna nyerni, jól kezdtünk, de utána kicsit ellaposodott játékunk. A helyzetkihasználás kritikus pont, ha ez sikerült javítani, több góllal győzünk."


Két forduló után az elmúlt években nem éppen topcsapatnak számító együttes, a Mainz és a Hannover vezeti a Bundesligát. Teljes véletlenek márpedig nincsenek: előbbi tavaly első hét meccsén győzött, most erre hatj, míg utóbbi épp csak lecsúszott a dobogóról, tehát egyáltalán nem képvisel gyenge játékerőt, most például a Sevillát gyűrte le az El-ben.

A hétvégén előbbi továbbra is Szalai Ádám nélkül, de Stieber Zoltánnal a Helsinkiben megégett Schalkét fogadja, utóbbi pedig az újonc Hertha Berlin baját láthatja el. A címvédő Dortmund a Nürnberg ellen javíthatja ki hoffenheimi vereségét.

BUNDESLIGA, 3. FORDULÓ, PROGRAM:
péntek
Borussia Mönchengladbach-Wolfsburg 20:30 óra
szombat
Bayern München-Hamburg 15:30 óra
Borussia Dortmund-Nürnberg 15:30 óra
Stuttgart-Bayer Leverkusen 15:30 óra
Werder Bremen-Freiburg 15:30 óra
Augsburg-Hoffenheim 15:30 óra
Köln-Kaiserslautern 18:30 óra
vasárnap
Mainz-Schalke 04 15:30 óra
Hannover-Hertha Berlin 17:30 óra
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA:
1 FSV Mainz 05 2 2 0 0 4-1 +3 6
2 Hannover 96 2 2 0 0 4-2 +2 6
3 VfB Stuttgart 2 1 1 0 4-1 +3 4
4 Borussia Mönchengladbach 2 1 1 0 2-1 +1 4
5 VfL Wolfsburg 2 1 0 1 3-1 +2 3
6 Schalke 04 2 1 0 1 5-4 +1 3
7 BV Borussia Dortmund 2 1 0 1 3-2 +1 3
8 SV Werder Bremen 2 1 0 1 2-1 +1 3
9 FC Nürnberg 2 1 0 1 2-2 0 3
9 TSG Hoffenheim 2 1 0 1 2-2 0 3
11 Bayern München 2 1 0 1 1-1 0 3
12 Bayer Leverkusen 2 1 0 1 1-2 -1 3
13 FC Augsburg 2 0 2 0 3-3 0 2
14 SC Freiburg 2 0 1 1 3-4 -1 1
15 Hertha Berlin 2 0 1 1 2-3 -1 1
16 Hamburger SV 2 0 1 1 3-5 -2 1
17 FC Kaiserslautern 2 0 1 1 1-3 -2 1
18 FC Köln 2 0 0 2 1-8 -7 0
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu