Robben: A BL könnyebb, mint a Bundesliga

Szerző: shLétrehozva: 2011. február 21. 16:00
Önbizalomtól duzzad a Bayern München szupersztárja, Arjen Robben a címvédő Inter elleni szerdai Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő előtt. A kicker magazinnak úgy nyilatkozott, "a BL-ben könnyebben révbe érhetnek, mint a Bundesligában." A meccset egyébként Kassai Viktor vezeti.


Arjen Robben valamivel egyszerűbbnek látja a BL-cím elhódítását mint a salátástálét ebben a szezonban.

"Én úgy látom, hogy a bajnoki cím végleg elúszott számunkra. Természetesen nem azt akarom mondani, hogy a BL-ben ellenben könnyű lenne a dolgunk. Ez is kemény dió" - mondta, hozzátéve, hogy a bajor csapatnak helye van Európa öt legjobbja között, de ezt bizonyítania is kell, már szerdán Milánóban.

A villámgyors holland szélső arról is beszélt, mennyire örül Ribéry visszatérésének. Ha egyik kedvenc játszótársa is a pályán van, ő is sokkal magabiztosabbnak érzi magát. Ugyanakkor óva intette a szurkolókat, hogy csakis tőle várják a megváltást:

"Nem szabad túlzott várakozásokat támasztani egy játékos iránt. Hat hónapon keresztül ráadásul sérült voltam, időre van szükségem" - reagált.

Robben a dél-afrikai világbajnokságon szenvedett izomszakadást, ami miatt csak a 18. fordulóban mutatkozhatott be a bajnokságban. Rögtön repülőrajtot vett, öt meccsen négy gól és három gólpassz eddig a mérlege...

További hír a bajorok háza tájáról, hogy mégis játékra jelentkezik Mario Gomez, akit bokabántalmak gyötörtek a Mainz elleni csata óta. A félidőben koponyazúzódást szenvedett Kraft kapus is jobban van, készen áll első igazán fontos meccsére. Rajta kívül Ribéry és Luiz Gustavo is először száll szembe az Interrel, előbbi eltiltását töltötte májusban, utóbbit a télen igazolták a Hoffenheimtől. A Fekete-kékek ismét a csapatban köszönthetik Sneijdert és Lúciót.

LABDARÚGÓ BAJNOKOK LIGÁJA, NYOLCADDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
INTERNAZIONALE-BAYERN MÜNCHEN SZERDA 20:45
Milánó, San Siro, vezeti: Kassai Viktor.
A VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATOK:

INTER: Julio César - Maicon, Lúcio, Ranocchia, Chivu - J. Zanetti, Cambiasso, T. Motta - Sztankovic, Sneijder - Eto'o. Vezetőedző: Leonardo.

BAYERN: Kraft - Lahm, Tyimoscsuk, Badstuber, Luiz Gustavo - Pranjic, Schweinsteiger - Robben, T. Müller, Ribéry - Gomez. Vezetőedző: Louis Van Gaal.
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu