Nem valószínű, hogy a két ázsiai ország játékosai egy tálból cseresznyéznének, ettől függetlenül az idén eddig mindig kiegyeztek a remivel (1–1, 0–0, 0–0). Az 1950 és 1953 közötti koreai háborúban egymásnak feszülő országok a véres ütközetek befejezése után sem kötöttek hivatalosan egymással békét, így elméletileg ma is hadban álló felek.
Gyakorlatilag hidegháborús állapotként jellemezhető Észak- és Dél-Korea jelenlegi viszonya, s a korántsem szívderítő állapotokat hűen tükrözi, hogy a mérkőzésre semleges helyszínen, a kínai Sanghajban került sor. A házigazda északiak ugyanis nem voltak hajlandóak lejátszani déli szomszéduk himnuszát, illetve felvonni annak zászlaját a mérkőzés előtt, így pedig a FIFA nem járult hozzá, hogy a találkozóra az eredetileg tervezett Penjanban kerüljön sor.
A pályaválasztó kommunista ország futballilletékesei ezen kívül abban is „kedveskedtek” vendégeiknek, hogy ha már saját szurkolóik nem lehetnek ott a találkozón – Észak-Korea nem engedi lakosait, hogy külföldön buzdítsák csapatunkat, így csak a Japánban élő honfitársaik válhattak belépőt a vb-selejtezőre – akkor a dél-koreai drukkereknek is elmenjen a kedvük a meccsnézéstől, hiszen az átlagos jegyárnak a háromszorosáért árulták a jegyeket az összecsapásra.
Az ennek köszönhetően szinte üres stadionban lejátszott mérkőzés 64. percében az északiak szereztek vezetést Hong Jong-jo révén tizenegyesből. A „hazaiak” azonban nem sokáig örülhettek a vezetésnek, mert öt minutummal később, a Manchester United sztárját, Pak Dzsi-szungot nélkülöző déliek Ki Szung-jung találatával egalizálták az eredményt.