Piqué Barca-elnök szeretne lenni

Szerző: shLétrehozva: 2011. szeptember 16. 12:35
A világbajnoki aranyérem, a BL-elsőségek, az angol és spanyol bajnoki címek már megvannak, a 24 éves Gerard Piqué így mer nagyot álmodni. A Barcelona védőguruja egy napon a katalán óriás elnöke szeretne lenni.


Profi pályafutása után sem kíván elszakadni szeretett klubjától,m a Barcelonától Gerard Piqué, aki meg is fogalmazta talán nem is olyan távoli terveit.

"Ha nem focista lettem volna, akkor is valami olyasmivel foglalkoztam volna, aminek köze van a sportághoz - kezdte a hátvéd az El Mundo Deportivónak adott nyilatkozatában. - Ha a foci a szenvedélyed, benne akarsz maradni. Éppen ezért én sem fogom elhagyni ezt a világot, miután visszavonulok. Korábban egyszer már mondtam, és ma is tartom, hogy egyszer a Barcelona elnöke szeretnék lenni."

Piqué a Barca-akadémia tanítványa volt, a katalánokhoz 2008-ban tért vissza a Manchester Unitedtől, amelyben négy idényt húzott le. A gránátvörös-kék megaklub jelenlegi elnöke Sandro Rosell, aki 2010 nyarán vette át a marsallbotot Joan Laportától.    

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Fabregas: Az Arsenal nem versenyképes
Cesc Fabregas úgy látja, az Arsenal egyhamar nem nyer trófeát, a Man. United, a City és a Chelsea ugyanis erősebb, mint korábbi csapata. A Barcelona középpályása elismerte, elsősorban ez motiválta nyári klubváltását....
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
„Nehéz helyzetben van a Barcelona”
A Barcelona, a javuló pénzügyi adatok dacára, még mindig nehéz anyagi helyzetben van – szögezte le a klub alelnöke....
Tovább a teljes cikkhez »

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu