Petit és Makukula távozhat a Luzból

Szerző: shLétrehozva: 2008. július 29. 19:01
Petit-vel erősíthet a Bundesliga újonca, az 1. FC Köln – adták hírül portugál sajtóorgánumok. Az Európa-bajnokságon kiválóan teljesítő középpályás szerződését felbontotta a Benfica labdarúgócsapata, így ingyen teheti át székhelyét a „kecskésekhez”. A „Sasok” emellett átadólistára tették Ariza Makukulát, aki az előző szezonban nem nyújtotta a tőle elvárt produkciót.


 

Azt már korábban sejthető volt, hogy Benfica nem tart feltétlenül igényt Petit szolgálataira, és nem is másította meg szándékát: a középpályás a mai napon látogatott utoljára a Luz Stadionba, hogy elköszönjön régi cimboráitól, utána ugyanis azonnal Köln felé vette az irányt.


A német városban jelen pillanatban orvosi vizsgálaton vesz részt a labdarúgó, akit napokon belül bemutathatnak a nagy nyilvánosság előtt.


A játékos két évre kötelezheti el magát a Kölnhöz, és amennyiben beváltja a hozzá fűzött reményeket, újabb egy esztendővel meghosszabbíthatják kontraktusát.


Ariza Makukula talpára is útilaput kötöttek a „sasok”: a kongói születésű csatárt ebben az esztendőben igazolta a Benfica, ám nem olyan ütemben termelte a gólokat, ahogyan azt várták tőle, így rövid úton meg is szabadulnának a négyszeres válogatott portugál támadótól.

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu