Példátlan: Újpest-Fradi a BL-ben!

Szerző: shLétrehozva: 2010. december 9. 23:09
Amire még sohasem volt példa a labdarúgó Bajnokok Ligája történetében, azt a SportHirado.hu most tető alá hozta: Újpest-Ferencváros "rangadót" rendeztek ugyanis a kontinens első számú klubkupasorozatában! Bizony, ám ezúttal nem a pályán, hanem azon kívül, hiszen a lila-fehérektől Mészöly Géza, a zöld-fehérek részéről pedig Prukner László osztotta meg velünk véleményét a csoportkört követően. Egy biztos, az edzők megállták a helyüket a BL-ben!


A-CSOPORT:
Mészöly Géza: Nagy tisztelője vagyok Rafa Beníteznek, remek taktikusnak tartom, éveken át nagyszerű munkát végzett a Liverpoolnál, egy rossz szót nem hallottam róla a magyar tehetségektől sem. Címvédőként nem lett meg az első hely, de én azt hiszem, már csak a sok sérülés miatt is, adnék még időt a spanyol trénernek, többre hivatott ez az Inter. Gareth Bale? Azt hiszem, a csoportkör egyik kimagasló teljesítményét nyújtotta. Magam is példának állítottam néhány játékosom elé, akik sokat tanulhatnának az ő esetéből, abból, hogy mire is képes a kitartás, az akaraterő, a kőkemény munka. Mondhatnánk, hogy a Werder csalódást okozott, de egy ilyen csoportban, amelyet akár halálcsoportnak is nevezhetnénk, van mentség a negyedik helyre.
Prukner László: A Tottenham nem tartozott az elmúlt időszakban a topcsapatok közé, de gyors játékával mindenkit, köztük engem is megfogott. Mourinho távozásával hatalmas űr keletkezett az Inter kispadján, úgy is mondhatnám, bárki érkezett, csak veszíthetett. Úgy látom, nem mindenki akarja elfogadni Rafael Benítezt. A Bréma gyenge szereplése engem meglepett.
A csoport végeredménye:
1. Tottenham 6 3 2 1 18-11 7 11
2. Inter 6 3 1 2 12-11 1 10
3. Twente 6 1 3 2 9-11 -2 6
4. Werder Bremen 6 1 2 3 6-12 -6 5
B-CSOPORT:
Mészöly Géza: Talán a Lyont tartották a legesélyesebbnek a csoportelsőségre, már csak a BL-múltja miatt is, ám a Schalke, Lyon, Benfica hármas olyan kiegyensúlyozott csatákat ígért, hogy nem tartom igazi meglepetésnek a németek első helyét. Örültem annak, hogy a Hapoel jól hajrázott, játszottam Izraelben, tudom, miilyen játékerőt és hozzáállást képviselnek az ottani csapatok. Ha nem is jött össze a harmadik hely a Tel-Avivnak, a BL-ben öt pontot szerezni hatalmas dicsőség egy ilyen kiscsapatnak, ebből fognak tudni építkezni.
Prukner László: Ez volt számomra a kakukktojás-csoport, mert első ránézésre kiegyensúlyozottnak tűnt. A Schalke rosszul kezdte a bajnokságot, úgy tűnik, tudat alatt a játékosok most már a BL-re összpontosítanak. Raúl és Huntelaar új stílust hozott a csapatba. A Lyonba évek óta töltik a pénzt, velük mindig számolni kell. Ezt megint bebizonyították. A Benfica egyértelmű csalódás a számomra. 
A csoport végeredménye:
1. Schalke 6 4 1 1 10 3 7 13
2. Lyon 6 3 1 2 11 10 1 10
3. Benfica 6 2 0 4 7 12 −5 6
4. Hapoel Tel-Aviv 6 1 2 3 7 10 −3 5
C-CSOPORT
Mészöly Géza: Papírformaszagú végeredmény. Meg kell mondjam, kitüntetett figyelemmel követtem kedvenc csapatom, a Manchester United teljesítményét, és ha nem is brillírozott, de szinte rutinból hozta a meccseket, mindig annyit adott ki magából, amennyit kellett. A Cantona-fémjelezte korszak óta szurkolok az MU-nak, s az a véleményem, ez a csapat a végső győzelerme is esélyes, még akkor is, ha a 2008-as együttes kerete egy picit veretesebb volt Ronaldóval. Nagyon stabil lábakon áll ez a  manchesteri védelem, így fordulhatott elő, hogy egyszer sem voltak rákényszerítve arra, hogy kitömjék az ellenfelek hálóját.
Prukner László: Papírforma-eredmény született, de vegyes a kép. Az angolok és a spanyolok egyfajta belső átalakuláson mennek keresztül, szerintem most egyikük sem annyira erős csapat, hogy... 
A csoport végeredménye:
1. Manchester United 6 4 2 0 7-1 6 14
2. Valencia 6 3 2 1 15-4 11 11
3. Rangers 6 1 3 2 3-6 -3 6
4. Bursaspor 6 0 1 5 2-16 -14 1
D-CSOPORT
Mészöly Géza: A Barcelona külön élményt jelentett a BL-ben, de el kell árulnom, a Köbenhavn is, én sem számítottam arra, hogy tíz pontig és a második helyig jutnak a dánok. Még a Barca ellen is helytálltak, ugyanakkor hozzá kell tenni, a katalánok sem tudnak minden meccset azonos hőfokon végigjátszani, egy-két szürkébb produkció minden sztárcsapatnál becsúszhat.
Prukner László: A Kazanyról nincs sok infóm, a Panathinaikosz magán viseli a görög csapatok jellegzetességét - bekerülnek a BL-be, de ott elhullanak. A Koppenhága harcossága és az, hogy igazi csapat, valamint, hogy mentálisan erős, továbbjutást ért. Persze az egység tudás nélkül mit sem érne. Megérdemelten mentek tovább, csakúgy, mint a Barcelona. Őket nem kell bemutatni, kimagasló csapat, ugyanakkor képtelenség megjósolni, meddig juthat.
A csoport végeredménye:
1. Barcelona 6 4 2 0 14 3 11 14
2. Köbenhavn 6 3 1 2 7 5 2 10
3. Rubin Kazany 6 1 3 2 2 4 -2 6
4. Panathinaikosz 6 0 2 4 2 13 −11 2
E-CSOPORT
Mészöly Géza: A Basel a Loki ellen megmutatta, hogy nemzetközi szinten is versenyképes csapat, szerintem többet is érdemelne a harmadik helynél, de a Bayern és a Roma is nagyjából híréhez méltón teljesített, két ilyen sztárcsapat mellett pedig nem sok babér teremhetett számukra. A Kolozsvárnak ez még túl nagy falat volt, de ha így igazolnak tovább, akkor talán jövőre tovább maradnak talpon a nemzetközi porondon.
Prukner László: Tavaly is a kiesés ellen harcolt az elején a Bayern, Van Gaalt ütötték-verték, aztán csak elvitte csapatát a BL-döntőbe és a Bundesligában is bajnok lett a Münchennel. Azt hiszem, túl rövid a gárda kispadja, ez a baj most is. A Kolozsvár azért meglepetés a számomra, mert azt hittem, hogy a sok pénz miatt jobban szerepel majd. A Romától elvárható volt a továbbjutás, igaz, feszültségekkel teli a csapat és elég kiszámíthatatlan.  
A csoport végeredménye:
1. Bayern München 6 5 0 1 16-6 10 15
2. Roma 6 3 1 2 10-11 -1 10
3. Basel 6 2 0 4 8-11 -3 6
4. Kolozsvár 6 1 1 4 6-12 -6 4
F-CSOPORT
Mészöly Géza: Hadd kezdjem a Marseille-jel, hiszen a Velodrome-ban debütálhattam annak idején a francia bajnokságban a Le Havre mezében, 1-1-et játszottunk a futballtörténelem első BL-győztesével, aki a legerősebb kezdőcsapatával állt ki, többek között a jelenlegi edző Deschamps-pal. Azóta mindig odafigyelek a Marseille-re, nagyon szurkoltam Deschampsnak, sorozatban négyszer nyerni a BL-ben, ez pestiesen szólva nem semmi! Carlo Ancelottinak már csak a személyes ismeretség okán is drukkolok, el tudom képzelni, mennyire nehéz helyzetben van a segédedzője - kényszerű - távozása után. Talán a magyar edzők nevében is mondhatom, tapasztalatból tudjuk, hogy néha nem könnyű a tulajdonosokkal, remélem, mihamarabb elrendeződnek a dolgok. A hat bajnokin szerzett öt pont nagyon gyenge teljesítmény, ennél csak jobb jöhet!
Prukner László: A Chelsea-nél alig van változás, amióta Ancelotti megérkezett. Az olasz edzővel beszéltem kétszer-háromszor személyesen is, tudom, ragaszkodik az embereihez. Azt hiszem viszont, hogy most frissítenie kellene. A Chelsea gyengélkedik, ez igaz, de szerintem nem az edző és a játékosok között van a feszültség. Itt inkább a vezetőség felé nem stimmel valami. Ha nincs egység, nincs siker sem. Az oroszoknál láthatóan nem jön be a mostani tavaszi-őszi bajnoki rendszer, talán a vb-rendezés hatására változtatnak. A Marseille másodvirágzását éli. 
A csoport végeredménye:
1. Chelsea 6 5 0 1 14-4 10 15
2. Marseille 6 4 0 2 12-3 9 12
3. Szpartak Moszkva 6 3 0 3 7-10 -3 9
4. Zsolna 6 0 0 6 3-19 -16 0
G-CSOPORT
Mészöly Géza: A Real Madridot éreztem a legszínesebb csapatnak a támadójáték szempontjából a BL-ben, bízom benne, hogy továbbra is ilyen látványosan futballoznak. A Milan csak feleennyi pontot gyűjtött, és egy kicsit lehet, hogy Ibra-függő, de sokat várok még az olaszoktól is a BL-ben. Főleg, ha Robinho egyszer végre azt hozza a pályán, amit tud. Le a kalappal az Ajax előtt is, fantasztikusat produkáltak szerda este  - már kiesett csapatként - Milánóban.
Prukner László: Mourinho karizmatikus ember, a Reallal azonban az a probléma, hogy gyakran váltogatják a játékosokat és inkább a sztárok bűvöletében élnek. Ám a portugál összefoghatja őket, ő adja a stílust is a lehetőségeket felmérve. Bármi lehet belőlük, a Milanon viszont csodálkozom. Nem a kedvencem, de mivel edzőként voltam kint náluk, kötődöm ehhez a csapathoz. Kár, hogy megkövesedett, elöregedett a keret. Fantasztikus emberek és játékosok alkotják, de Ancelotti is azért váltott, mert nem látta a megújulás lehetőségét. Az Ajaxszal számolni kell, de mivel ők állandóan fiatalítanak, nincs meg a folyamatosság. Ők a másik véglet. Kicsiben ilyen helyzetben voltam Kaposváron, neveltünk, aztán eladtunk. Ezt lehet kezelni, de bele is lehet fásulni.
A csoport végeredménye:
1. Real Madrid 6 5 1 0 15-2 13 16
2. Milan 6 2 2 2 7-7 0 8
3. Ajax 6 2 1 3 6-10 -4 7
4. Auxerre 6 1 0 5 3-12 -9 3
H-CSOPORT
Mészöly Géza: A Sahtar brazil különítménye megint bizonyított, nem lep meg különösebben az első helyük, holott persze én is az Arsenalt vártam oda. Szimpatizálok az Ágyúsokkal is, ezért kicsit sajnálom őket, hiszen könnyen kihúzhatják a kalapból a Barcát vagy a Realt a sorsoláson. Alig várom februárt, már most biztos, hogy lesz egy-két álompárosítás a nyolcaddöntőben.
Prukner László: Erre a két együttesre számítottam a továbbjutást illetően. Viszont az állandó fiatalítás miatt az Arsenal elég kiszámíthatatlan, a Donyeck mögötti oligarchák ugyanakkor fantasztikus körülményeket teremtenek. Nem lennék meglepve, ha hamarosan az ukrán és az orosz csapatok is meghatározó szerepet játszanának a BL-ben.
A csoport végeredménye:
1. Sahtar Donyeck 6 5 0 1 12-6 6 15
2. Arsenal 6 4 0 2 18-7 11 12
3. Braga 6 3 0 3 5-11 -6 9
4. Partizan Belgrád 6 0 0 6 2-13 -11 0

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Inter-Bayern, Lyon-Real, Arsenal-Barca!
Micsoda nyolcaddöntők jönnek februárban! Nyonban megtartották a labdarúgó Bajnokok Ligája sorsolását, amelyen kiderült, a visszavágók köre következik. A Bayern a legutóbbi döntőért kaphatja el a címvédő Intert, a Real Madrid...
Tovább a teljes cikkhez »

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu