Nézeteltérés. Miért távozott Szentes?

Szerző: shLétrehozva: 2009. május 27. 21:46
Beigazolódtak a találgatások, kevés volt a bajnoki ezüstérem Újpesten, a klub hivatalos közleményben bejelentette, kirúgta vezetőedzőjét, Szentes Lázárt. A labdarúgó NB I-ben szereplő együttes és a szakember május 31-ei hatállyal bont szerződést, a következő idényben teljesen új edzői stáb irányítja a Lilákat. Sallói István sportigazgató elmondta, a tréner és a csapat között nézeteltérés alakult ki, amely a fentebb ismertetett döntéshez vezetett.


Hiába győzött március 20-án a legnagyobb rivális, Debrecen ellen az Újpest és vette át a vezetést a tabellán, azóta gyakorlatilag minden rosszra fordult a Megyeri úton. Sorozatos pontvesztések, vereségek révén a második helyre szorultak, majd pénteken a hajdúságiak újabb győzelmével lemondhattak az aranyéremről.

 

A fejlemények láttán valószínűnek tűnt, a bajnok címet megcélzó Liláknál nem mennek el szó nélkül a fiaskó mellett. A találgatások Szentes távozását sejtették, amely szerdán valósággá vált, a klub honlapján megjelent a felirat: Az Újpest FC hivatalos közleménye.

Szentes Lázár
Nézeteltérések okozták a szakember vesztét Fotó: Szentes Lázár

„Az Újpest FC vezetése és Szentes Lázár vezetőedző között a mai napon zárult le az előző szezon értékelése, illetve a jövőbeni koncepció megtervezése. A megbeszélés eredményeként a felek úgy döntöttek, hogy közös megegyezéssel, 2009. május 31-i hatállyal szerződést bontanak” – áll az együttes által kiadott rövidhírben.

 

Az utód személye egyelőre ismeretlen, egy biztos, a jelenlegi formájában a csapat utoljára a Fehérvár ellen lép pályára pénteken.

 

SALLÓI ISTVÁN NYILATKOZATA AZ ÚJPESTFC.HU-N
Az elmúlt három napban hosszasan elemeztük, értékeltük az elmúlt szezont, és próbáltuk kialakítani a jelenleg ismert lehetőségeinknek megfelelő, a következő évre szóló célkitűzést. A véleménykülönbség a Magyar Kupa és a bajnokság prioritásának megítélése körül alakult ki.
Az általunk korábban többször is kifogásolt versenynaptár miatt a megterhelő időszak előtt – amikor kilenc nap alatt négy mérkőzést kellett lejátszanunk (egymás után az MTK, a Haladás, az MTK és a Debrecen ellen - a szerk.) – a vezetőség és a vezetőedző, közösen elemezve az előttünk álló sorozatterhelés lehetőségeit, a prioritást a Magyar Kupa megnyerésére helyezte.
Menetközben a vezetőedző a prioritást megváltoztatta, a kupával szemben a bajnokságra helyezve a hangsúlyt. Ennek köszönhetően a kupából kiestünk, de sajnos a bajnoki címről is lemaradtunk. Ezért a szerda este lezárult egyeztetések végén úgy határoztunk, hogy közös megegyezéssel szerződést bontunk.
A jelenlegi kerethez visszatérnek a kölcsönadott játékosaink, akikkel kiegészülve mindent megpróbálunk a sikeres nemzetközi szereplés érdekében. Terveink szerint ameddig állunk a kupában, addig csak visszautasíthatatlan ajánlat esetén adunk el játékost, hogy a legerősebb kerettel szerepelhessünk a nemzetközi porondon.

 

 

 

 

 

 

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu