Newcastle United: Keegan visszatérne, tüntetések várhatók

Szerző: MTILétrehozva: 2008. szeptember 13. 10:16
Nyolc nappal lemondása után tárgyalásokat folytatott a visszatéréséről Kevin Keegan, az angol élvonalbeli Newcastle United labdarúgócsapatának volt vezetőedzője.


Az 57 éves tréner - aki azért döntött a távozás mellett, mert nem értett egyet a klub átigazolási politikájával - Londonban találkozott Mike Ashley tulajdonossal. Az egyezkedés nem vezetett eredményre, és egyelőre nem tudni, hogy lesz-e folytatása.

 

Keegan januárban vette át Sam Allardyce helyét a jelenleg 11. helyezett együttes élén, azóta 21 mérkőzéséből mindössze hatot nyert meg a gárda.

 

Mindeközben több szurkolói csoport is tüntetést jelentett be a 16 órakor kezdődő, Hull City elleni bajnoki előtt, a rendőrség nagy erőkkel készül a botrány megakadályozására. A helyi Newcastle Journal napilap szerint a hívek 90 százaléka véli úgy, hogy az egyesület köznevetség tárgyává vált.

 

"Ashley már nem tartozik közénk, ezért nem látjuk őt szívesen a sorainkban" - utalt a Mag című drukkerújság arra, hogy a tulajdonos tavaly májusi érkezése óta szívesen vegyült el a táborban ahelyett, hogy a páholyból nézte volna a meccseket.

 

Egyelőre nem tudni, hogy ki váltja Keegant a Szarkák kispadján, a délutáni találkozón megbízott edzőként Chris Hughton irányítja majd a csapatot.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu