Nem remekelt, "csak" nyert a City

Létrehozva: 2011. október 29. 17:51
A City fénykorát éli, régi és újonnan szerzett szurkolói a mennyországban érzik magukat. A United elleni diadal, a Wolverhamptonban rúgott ötös után ismét a Farkasokkal nézett farkasszemet a Mancini-banda. A listavezető ezúttal nem sziporkázott, de azért nyert 3-1-re és továbbra is öt pontos előnnyel áll a tabella élén.


 

Játszott már sokkal jobban és sokkal pontosabban is Roberto Mancini együttese! A Manchester City szurkolói ezúttal nem láthattak gálát, sőt időnként bosszankodniuk is kellett. A hőn szeretett kedvencek ugyanis a kiesőjelölt Wolverhampton ellen olykor-olykor túlságosan könnyelműek és flegmák voltak…

Úgy tűnt, ezúttal nem sikerült tökéletesen az olasz menedzser pszichés felkészítése. Dzekóék ugyanis a szünetig rengeteget hibáztak, sokszor tűnt úgy, lebecsülik a derekasan küzdő ellenfelet. Ráadásul a látogatók kapusa is remek napot fogott, legalábbis ezt hittük az 52. percig. Ekkor ugyanis Wayne Hennessey bődületes hibát vétett, ezzel megtörte saját gárdája ellenállását.

A vezetés megszerzése után sem sziporkázott a Premier League listavezetője, de egy újabb, igaz a korábbinál jóval kisebb kapusbaki révén megduplázta előnyét. Hittük, a manchesteriek ezután gálameccsé változtatják az összecsapást, de nem így lett!

Vincent Kompany kiállítása és Stephen Hunt találata ugyanis feszültté változtatta a hajrát, de a végén Adam Johnson megnyugtatta a City-t. Játszott már sokkal jobban és sokkal pontosabban is az éllovas, de ezúttal sem botlott, magabiztosan vezeti az angol bajnokságot. Ennél többet pedig nem is kívánhat a szurkolótábor, a szakmai stáb és a játékoskeret.

 

PREMIER LEAGUE, 10. FORDULÓ:
Everton-Manchester United 0-1 (Hernández 19.)
Chelsea-Arsenal 3-5 (Lampard 14., Terry 45., Mata 81., ill. Van Persie 36., 85., 90., Andre Santos 49., Walcott 56.)
Manchester City-Wolverhampton Wanderers 3-1 (Dzeko 52., Kolarov 67., A. Johnson 91., ill. Hunt 75. - 11-es)
Norwich City-Blackburn Rovers 3-3 (Morison 53., B. Johnson 82., Holt 90. - 11-es, ill. Hoilett 45., Yakubu 62., Samba 64.)
Sunderland-Aston Villa 2-2 (Wickham 38., Sessegnon 89., Sz. Petrov 20., Dunne 85.)
Swansea City-Bolton Wanderers 3-1 (Allen 49., Sinclair 57. - 11-es, Graham 90., Graham (74. - öngól)
Wigan Athletic-Fulham 0-2 (Dempsey 42., Dembélé 87.)

 

PREMIER LEAGUE, 10. FORDULÓ:
MANCHESTER CITY-WOLVERHAMPTON WANDERERS 3-1 (0-0) 
Manchester, v.: Attwell
Manchester City: Hart - Richards, Kompany, Lescott, Kolarov - Yaya Touré, Barry, Nasri  (Balotelli 70.) - Agüero (Szavics 75.), Silva, Dzeko (A. Johnson 63.), menedzser: Roberto Mancini
Kispad: Pantilimon (kapus), Zabaleta, Szavics, De Jong, Milner, Johnson, Balotelli
Wolverhampton: Hennessey - Stearman, Ward, R. Johnson, Berra - Edwards (Hammill 68.), Henry, Hunt (Jarvis 85.), O'Hara - Guedioura (Ebanks-Blake 85.), Doyle, menedzser: Mick McCarthy
Kispad: De Vries (kapus), Elokobi, Craddock, Jarvis, Hammill, Ebanks-Blake, Vokes
Gól: Dzeko (52.), Kolarov (67.), A. Johnson (91.), ill. Hunt (75., 11-es)
Piros lap: Kompany (74.)
Sárga lap:  Barry (20.), Dzeko (62.) ill. Doyle (51.)
II. FÉLIDŐ:
90+6.: Vége!
90+1.: GÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓL! Hazai kontra végén Yaya Toure passzolt vissza Johnsonhoz, aki  25 méterről csodálatosan csavart a jobb alsó sarokba. 3-1
90.: Öt perc a ráadás.
85.: Guedioura és Hunt le, Jarvis és Ebanks-Blake be.
80.: Feszült a hangulat, Kompany kiállítása felpaprikázta a hazai játékosokat és szurkolókat.
76.: Agüero le, Szavics be.
75.: GÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓL! Hunt a bal alsó sarokba lőtte a büntetőt, Hart jobbra mozdult. 2-1
74.: Guedioura 18 méteres lövése kipattant Hartról, az érkező Doyle-t pedig Kompany lerántotta. Piros lap és 11-es!!!
70.: Nasri le, a manchesteri derbi egyik hőse, vagyis Balotelli be.
68.: Edwards le, Hammill be.
67.: GÓÓÓÓÓÓÓÓL! Silva 17 méteres tekerése kipattant a vendégek kapusáról, Kolarov pedig közelről a hálóba lőtt. 2-0
63.: A feltűnően ideges Dzeko befejezte, Adam Johnson jött a helyére.
62.: Dzeko kapott sárga lapot.
60.: Már-már nyomasztó a City fölénye, de újabb helyzet nélkül.
52.: GÓÓÓÓÓÓÓÓL! Hennessey késlekedett egy hazaadás után, majd belelőtte a labdát Agüeróba. A játékszer Dzeko elé pattant, aki 20 méterről a kapuba emelt. Pedig eddig Hennessey volt a találkozó hőse...1-0
51.: Doyle rángatta Lescott mezét, ez is sárga.
47.: Nasri emelt balról középre, Silva pedig 4 méterről a kapu mellé terelte a labdát. A spanyol sztár már nem tudta irányítani a játékszert, szinte belebotlott.
46.: Folytatódott a mérkőzés.
I. FÉLIDŐ:
45+3.: Szünet!
45.: Két perc a ráadás.
41.: Az eddigi legnagyobb helyzet!!! Silva pazarul ugratta ki Dzekót, aki 17 méterről lőtt, Hennessey elképesztő bravúrral mentett szögletre.
35.: Egyre bosszúsabb a hazai közönség, a kedvencek messze vannak a United elleni derbin nyújtott teljesítményüktől...
30.: A City klasszisai sokszor választanak sablonos támadási variációt, emiatt nincs még meg a vezetés.
25.: Óriási hazai lehetőség! Richards viharzott el a jobb oldalon, pontosan centerezett, Agüero pedig 9 méterről a kapu mellé lőtt.
23.: Agüero 22 méteres bombája még meg is pattant, de Hennessey hatalmas bravúrral szögletre mentett.
20.: Barry kapott sárga lapot.
16.: Richards passzolt jobbról középre, a kapusról kipattanó labdát Dzeko közelről emelte a kapu fölé. Hatalmas helyzet volt!
15.: Nem meglepő, a vendégek "beásták" magukat saját kapujuk elé, hősiesen védekeznek.
10.: Még nem pörög teljes sebsséggel a City-henger...
6.: Doyle ugrott ki a bal oldalon, majd 12 méterről csúnyán a kapu mellé lőtt. Igaz, Richards ott lihegett a nyakán, be is csúszott a lövés pillanatában.
1.: Kolarov szögletét röviden mentették a védők, Nasri 18 méteres kapáslövését Hennessey bravúrral paskolta a léc fölé.
1.: Elkezdődött a találkozó.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Őrület a derbin: Chelsea-Arsenal 3-5!
Tovább folytatódik az őrület Angliában, a néhány hete lesajnált Arsenal fantasztikus derbin többek között Robin van Persie mesterhármasával 5-3-ra győzött a Chelsea otthonában és három pontra megközelítette riválisát a Premier...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Ismét szenvedett, de most nyert az MU...
Újra csak egy gólra futotta a címvédőnek az angol Premier League-ben, de micsoda különbség múlt vasárnaphoz képest...Akkor a manchesteri derbin a City hat találatot helyezett el a United kapujában, az Everton azonban...
Tovább a teljes cikkhez »

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu