„Nem érdemeltünk büntetőt az MU ellen!”

Szerző: shLétrehozva: 2011. március 3. 13:51
Bár már semmit sem számít, Braniszlav Ivanovics lelkiismeretével együtt megszólalt. A Chelsea szerb védője szerint a Kékek jogtalanul jutottak tizenegyeshez a keddi, Manchester United elleni Premier League-csúcsrangadó hajrájában. A londoniak azzal a Franky Lampard által értékesített büntetővel nyertek végül 2-1-re.


Ivanovics szerint Martin Atkinson túl jó szívű volt, amikor a 79. percben Smalling akasztotta Zsirkovot, ezért pedig tizenegyeshez juttatta együttesét. A pillanat, mint kiderült, döntőnek bizonyult.

"Kétlem, hogy tizenegyest érdemeltünk – nyilatkozta Ivanovics. – Be kell valljam, miután megnéztem az esetet, én is elcsodálkoztam. Akkor nagyon könnyen megadta a bíró, de szerintem tévesen. Akkor meg voltam győződve arról, hogy jogos a dolog, de így utólag már erősen kétlem az egészet. Igaz, mi is kerültünk már idén többször hasonló szituációba, aztán senki sem mondott semmit."

Sir Alex Ferguson a klub hivatalos televíziójának mondta azt a meccs után, hogy Atkinson elcsalta a meccset, az FA pedig bekérette a videót – és minden bizonnyal meg is bünteti a kifakadó skótot.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Arsenal-mámor: MU-vereség a Chelsea-től
A Manchester United vezetett is a Stamford Bridge-en, mégis kikapott 2-1-re a Premier League 18. fordulójából bepótolt mérkőzésen. A Chelsea 2002 áprilisa óta nem kapott ki az MU-tól hazai pályán. Az Arsenal egy pontra feljöhet...
Tovább a teljes cikkhez »

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu