NB II, Keleti csoport: tovább harcol igazáért a Jászberény

Szerző: shLétrehozva: 2008. szeptember 21. 12:20
A másodosztályú labdarógó-bajnokság keleti csoportjának nyitó fordulójában Rebecsák Szilárd hiába talált a bőcsi kapuba, kialakítva ezzel az 1-1-es végeredményt, a zöld asztalnál elveszítette a már megszerzett pontot a jászberényi csapat. Igazuk védelmébe hétfőn a Sportdöntő Bírósághoz fordulnak.


 

Murinai Barnabás jogosulatlannak vélt játéka miatt előbb a fegyelmi bizottság, majd pedig az MLSZ fellebbviteli bizottsága is úgy ítélkezett, hogy megsemmisíti az eredményt és 3-0-s gólkülönbséggel a borsodiaknak adja a három pontot.

 

Ismert, hogy a jászberényiek a szabályoknak megfelelő engedélyt kértek és annak összegét fizették be a szövetség kasszájába, ám adminisztrációs hiba miatt rossz pecsét került az igazolásra.

 

A jászsági vezetők elismerik, hogy ők is hibáztak azzal, hogy ezt nem vették észre, de úgy érzik, a nagyobb hibát a szövetség emberei, illetve a pályára lépést engedélyező játékvezető, Hegedűs Attila követte el.

 

A határozat pénteken jogerőre emelkedett és levonták a már megszerzett pontot. Az MLSZ–szel szembeni minimális esélyek ellenére, hétfőn a Sportdöntő Bírósághoz fordul a Jászberény.

 

 

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu