MU: Owen már csak a szezon végéig marad?

Szerző: shLétrehozva: 2011. szeptember 22. 09:48
A Leeds United elleni duplájával Michael Owen újabb jó pontokat szerzett a Manchester United szurkolóinak népszerűségi listáján, de könnyen elképzelhető, jövő nyáron már a búcsúzkodásé lesz a főszerep.


 

A 2001-es aranylabdás ugyanis a mostaninál sokkal többet akar futballozni, a Vörös Ördögöknél azonban jobbára epizódszerepet játszik.

„Sok ember bírál, hogy nem lépek pályára, mégis jól keresek. Erre egyáltalán nem vagyok büszke! Minden mérkőzésen pályára szeretnék lépni. De egyáltalán nem vagyok mérges a mostani helyzetért, a Leeds elleni teljesítményemre pedig büszke lehetek” – jelentette ki a tapasztalt csatár.

Owen 2009-ben került az Old Traffordra, de sohasem tartozott az alapemberek közé. Több sérülés is hátráltatta, de a konkurencia is igen erős, hiszen mostanság már a Premier League legutóbbi gólkirálya, Dimitar Berbatov is a kispadon ücsörög…

„Néhány év maradt a pályafutásomból, boldog lennék, ha a Manchester Unitednél maradhatnék. De ehhez többet kell játszanom, mint az utóbbi időben. A következő hetekben hetente két mérkőzésünk lesz, számomra most kezdődik a szezon.”

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu