MU-Arsenal: Szczesny nagy napja!

Szerző: shLétrehozva: 2010. december 13. 13:45
Harmadik számú kapusával állhat ki az Arsenal a hétfő esti Manchester United elleni klasszikuson - értesült a The Sun. Fabianski ágyékérüléssel küszködik, az elvágyódó Almuniában nem bízik meg Wenger, ezért veti be inkább Szczesnyt. Az ifjú portás sms-ben erősítette meg a hírt a Gazeta Wyborcza újságírójának.


A döntés pikantériáját az adja, hogy Szczesny még soha, egyetlen meccset sem játszott a Premier League-ben, azaz most debütálhat az élvonalban.

Tovább bosszanthatja Almuniát, hogy a cserepadra azért leülhet Fabianski, azaz esélye sincs arra, hogy az MU ellen bizonyítson. Ha mégsem, akkor Almunia mellett az ötödik számú hálóőr, James Shea is a kispadot koptathatja a szezon egyik legfontosabb meccsén (a negyedik számú Vito Mannone a Hull Cityben játszik kölcsönben).

Szczesny négy tétmeccset játszott idén, kettőt a Ligakupában, kettőt a lengyel U20-as válogatottban.

Tehetségről sokat elmond, hogy már 15 évesen a Legia felnőtt keretével edzett. Tavaly debütált a lengyel felnőtt válogatottban Kanada ellen, az elmúlt szezont a harmadosztályú Brentfordnál töltötte kölcsönben.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Chilei bányászhősök az MU-Arsenalon
Egy szupermérkőzés rangját az is növeli, ha világhírű vendégek ülnek a díszpáholyban. Az bizonyos, hogy hétfőn ezzel nem lesz semmiféle „gond” az Old Traffordon, hiszen a futballvilág hatalmas érdeklődéssel várja a Manchester...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Evra: Semmije sincs az Arsenalnak!
Kihúzta a csatabárdot a Manchester United francia védőklasszisa! Patrice Evra ugyanis éles verbális támadást intézett csapata hétfő esti riválisa ellen, egyszerűen "senkinek" nevezte a Premier League listavezetőjét, az...
Tovább a teljes cikkhez »
 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu