Mindkét csapat javítani szeretne Baktán

Szerző: shLétrehozva: 2008. augusztus 16. 08:02
Minden bizonnyal élvezetes és harcos mérkőzést láthatnak majd azok a nézők, akik kilátogatnak szombaton délután Baktalórántházára, ahol a Kazincbarcika labdarúgócsapata vendégeskedik. Az első fordulóban mindkét együttes vesztesen hagyta el a pályát, így - érthető módon - most mindketten javítani szeretnének.


Mindkét csapat vereséggel kezdett az első fordulóban, így különösen megnőtt a tétje a találkozónak. Egyikük sem szeretné újabb vereséggel folytatni a szezont, ezért valószínű, hogy mindkét csapat támadószellemben fog pályára lépni. A hazaiaknál továbbra is sok a sérült, így még mindig nem tudja legjobb csapatát pályára küldeni Kovács János vezetőedző. Ennek ellenére gondolni sem mer másra a hazaiak szakvezetője, csak a győzelemre:

 

„Rajtunk igazán a három pont megszerzése segítene, annál is inkább, mert a bajnokság első szakaszában, sorban acélos ellenfelekkel találkozunk. Egy újabb vereség nem fér bele, erre nem is gondolok” – vázolta a kilátásokat Kovács János. Az előző bajnokságban a két csapat minkét mérkőzésén döntetlen eredmény született, amivel most feltehetően egyik szakvezető sem lenne elégedett.

NB II, 2. FORDULÓ
Baktalórántháza – Kazincbarcika
Baktalórántháza, 2008.08.16. szombat, 17.30 Vezeti: Farkas Á. (Kelemen, Varga ifj.)

 

 

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu