Meglopták Egyiptom nemzeti hőseit

Szerző: shLétrehozva: 2009. június 19. 17:16
Betörtek az egyiptomi válogatott főhadiszállására, mialatt a csapat Olaszországgal mérkőzött a Konföderációs Kupa csütörtöki játéknapján. A tolvajok összesen 2400 dollárral rövidítették meg a Fáraók öt labdarúgóját, a tettesekről egyelőre semmit sem tudni.


Az egyiptomi nemzeti együttes csütörtök este Olaszország felett aratott fantasztikus győzelmet, ám mindezt beárnyékolja a tény, hogy a mérkőzés alatt betörtek a válogatott főhadiszállására, és 2400 dollárt elemeltek öt, meg nem nevezett játékos szobájából.

A delegáció a johannesburgi Protea Wanderers Hotelben szállt meg, és noha külön felhívták a küldöttség tagjainak figyelmét arra, hogy használják a szobákban elhelyezett széfet, a személyzet szavai süket fülekre találtak.

A tetteseket a rendőrség nagy erőkkel keresi, de egyelőre nem akadt a nyomukra.

Az egyiptomiak nem tulajdonítanak túl nagy jelentőséget a történteknek, és elsősorban a játékosok figyelmetlenségét emelik ki az eset kapcsán.

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség mindenesetre elkezdhet aggódni, mert a dél-afrikai közállapotokat ismerve nem kizárt, hogy a jövőben ismét előfordulnak hasonló kellemetlenségek.
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu