Matthäus újra szövetségi kapitány lehet

Szerző: shLétrehozva: 2009. február 10. 11:22
A norvég Verdens Gang című bulvárlap értesülései szerint a magyar labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitánya, Lothar Matthäus foglalhatja el a norvég nemzeti tizenegy kispadját. A német szakember legnagyobb riválisa a posztért Stale Solbakken, valamint a jelenleg megbízott kapitányként működő Egil Olsen.


Nem akármilyen hírt repített világgá a norvég Verdens Gang a Németország-Norvégia felkészülési mérkőzés előtt. A bulvárlap ugyanis tudni véli, hogy a Norvég Labdarúgó-szövetség (NFF) tárgyalásban áll Lothar Matthäusszal, hogy ő foglalja el a válogatott kispadját.

Az észak-európai ország együttese 2008-ban pocsék évet zárt, hiszen egy győzelmet sem tudott aratni. Ez a sikertelenség Trond Sollied kapitány fejébe került, akit menesztettek posztjáról.

Utódjának keresése most is folyik, a vezetők azonban elérték, hogy a következő három felkészülési mérkőzésen a korábbi sikerkovács, Egil Olsen üljön le a kispadra. A június 6-i, Macedónia ellen összecsapáson azonban már véglegesíteni szeretnék az új kapitány személyét.

Matthäusnak – aki jelenleg az izraeli Maccabi Netanya vezetőedzője – a hírek szerint két komoly riválisa van a norvég kapitányi posztért folyó versenyben. Egyikük a korábbi válogatott játékos, Stale Solbakken, akinek szívproblémái miatt idő előtt abba kellett hagyni a futballt. Solbakken jelenleg a dán FC Köbenhavn szakmai munkáját irányítja.

A másik ellenfél maga Egil Olsen, aki ugyan csak három meccsre kapott egyelőre bizalmat, de korábbi sikerei miatt könnyen lehet, hogy újra ő repítheti vissza a siker útjára a skandinávokat.

A norvég szövetség egyelőre nem erősítette meg, igaz, nem is cáfolta Matthäus esetleges érkezését, Karen Espelund főtitkár szerint jelenleg még 20-30 név van a listájukon.
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu