Lucho Gonzálezre fáj az Atlético foga

Szerző: shLétrehozva: 2008. július 18. 21:20
Az Alético Madridhoz közel álló források megszellőztették, a klub Lucho Gonzálezzel erősítené meg a középpályáját. A Porto argentin labdarúgóját már jó ideje összefüggésbe hozták a „colchonerókkal”, és a hírek szerint augusztus 7-ig nyélbe is üthetik az üzletet, így Lucho már a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörében segíthetné a „rojiblancókat”.


 

Lucho a 2007-2008-as szezonban csapatkapitányként egészen bajnoki győzelemig vezette a Portót, ám már az idény végén kijelentette, nem a „sárkányoknál” képzeli el a jövőt.


Az argentinért folytatott harcban jelenleg az Atlético áll nyerő pozícióban, miután az Inter sajtóértesülések szerint már lemondott a játékos megszerzéséről, és már csak Ricardo Quaresma szerepel a kívánságlistáján.


A portói kapitány egyelőre tagadja, hogy Madridba tartana, ám a portugálok egy jókora summa fejében nem gördítenének akadályt az üzlet nyélbe ütése elé. Arról nem szól a fáma, hány millió euróban határozza meg a klub a 2011-ig érvényes szerződéssel rendelkező középpályás árát. A szakértők szerint a játékost húszmillió euró körüli összegért vihetnék a spanyol fővárosba.


Az mindenesetre sokat sejtet, hogy az Atlético sportigazgatója visszatért a spanyol fővárosba az együttes mexikói edzőtáborából, valószínűleg azzal a céllal, hogy Paulo Assuncao után újabb klasszist orozzon el a „sárkányoktól”.


A „matracosok” egy másik játékos megszerzésén is munkálkodnak, a Juventustól Tiago Mendest édesgetnék el, és a hírek szerint nem is találnak süket fülekre: a labdarúgó a legkevésbé sem zárkózik el a következő szezonban az első számú klubsorozatban is induló klub közeledésétől.

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu