Lipcsei 40 évesen is kell a Fradinak

Szerző: shLétrehozva: 2009. június 18. 12:50
Valóra vált a Ferencváros híveinek - egyik - álma! A klub ikonja, Lipcsei Péter szóban megállapodott a folytatásról Berki Krisztiánnal, a zöld-fehérek vezérigazgatójával. A 37 éves középpályás három évig szolgálhatja szeretett csapatát, előbb játékosként, majd edzőként. Minderről a kilencedik kerületi egyesület hivatalos honlapja számolt be.


Azok után rendeződhet a Fradi csapatkapitányának sorsa, hogy a tavasz folyamán sokan már pályafutása végét jósolták. Akkoriban Bobby Davison a média és a szurkolók óhaja ellenére sem volt hajlandó nevezni a klasszist több bajnoki meccsre sem. Ám, mint kiderült, nem volt nézeteltérés a játékos és az edző között emiatt.

A patinás egyesület pedig, ahogy illik, odafigyel ikonjára és továbbra is számol vele, mind játékosként, mind edzőként. Csütörtök délelőtt ugyanis Lipcsei Péter és Berki Krisztián egymás tenyerébe csaptak. A két fél szóban megállapodott egymással és ennek értelmében a középpályás további három évig szolgálja majd szeretett klubját. Először mint játékos, majd mint edző.

„Elviekben megállapodtunk, de természetesen a megbeszélteket papírra is kell vetni, illetve több kérdést tisztázni kell még. Mindkettőnk célja az, hogy mire július 3-án elindul a csapat Angliába, addig minden részletben megállapodjunk majd. Ahogy korábban is említettem, én egy évet még szeretnék játszani, de kizárólag az NB I-ben. Felmerült, hogy az NB III-as csapatban is szerepelhetek, de alacsonyabb osztályban nem szeretnék játszani, nekem ez az egy kérésem volt" - nyilatkozta Lipcsei a www.ftc.hu-nak.

„Természetesen arról szó nincs, hogy bérelt helyet szeretnék magamnak, de képesnek érzem magam arra, hogy bebizonyítsam Bobby Davisonnak, hogy erőssége lehetek az NB I-es Ferencvárosnak is, hihetetlen motiváció van bennem. Abban maradtunk, hogy az első évben igyekszek besegíteni edzőként az NB III-as csapat mellett, de számomra egyelőre az az első, hogy játékosként bizonyítsak. Három éves megállapodást köthetünk, ennek megfelelően később edzőként szeretném segíteni a Ferencvárost."

Lipcseinek állítólag felajánlották a tartalékcsapat pályaedzői pozícióját is, ám a megállapodás értelmében egyelőre játékosként segíti csapatát.

 

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu