„Lezsírozták” a vb-szavazást az oroszok?

Szerző: shLétrehozva: 2010. december 3. 09:53
Áll a bál Angliában, az egész ország azon háborog, hogy tiszta hülyét csináltak belőle. A 72 csapatot tömörítő Football League elnöke, Lord Mawhinney például nem érti, miért esett ki olyan korán a vébé-szavazáson Anglia, többen azért dühöngenek, mert az oroszok egész nap azzal hencegtek, hogy tutira ők nyernek.


A hidegháború óta nem volt ilyen feszült a helyzet a nyugati és a keleti blokk, az angol és az orosz fél között. Beckhamék szerint a 2018-as labdarúgó-világbajnokságot egyszerűen megvette az ellenfél. 

"Őszintén meg vagyok lepve, képtelen vagyok elfogadni a tényt, miszerint már az első körben kiestünk a szavazáson. Kíváncsi lennék, mi történt - kezdett bele mondandójába Mawhinney. - A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség elnöke, Sepp Blatter azt mondta, hogy az orosz és a katari siker a FIFA sikere. Az elnök úr azt hiszi, jót tett a futballal."

A 2012-es sikeres londoni olimpiában közreműködött, de a 2018-as kandidálásban is részt vállalt Lord Coe úgy véli, még korai bárkire ráhúzni a vizeslepedőt.

"Egyelőre korai következtetéseket levonni a vereséggel kapcsolatban. Természetesen borzasztóan csalódottak vagyunk, talán hamarosan tisztábban látunk majd, de tény, időre van szükségünk, hogy feldolgozzuk a történteket. Egy nagyon erős anyaggal veszítettünk. Gratulálok Oroszországnak."

Egy önmagát megnevezni nem kívánó, de a procedúrán ott lévő bennfentes szerint "az oroszok Alekszej Szorokin kampányfőnökkel az élen egész nap azzal hencegtek, hogy úgyis ők nyernek. S láss csodát, tényleg ők nyertek."

Lehet, hogy az angoloknak a közelmúltbeli BBC oknyomozás sem segített...

Putyin köszöni
Oroszország kormáynfője, Vlagyimir Putyin hálás a FIFA-nak azért, hogy nyolc év múlva hazája rendezheti a focivébét. 
"Hosszú és kemény munka áll a siker mögött, szívből köszönöm a döntést. Elnyertük méltó jutalmunkat, s hiába rágalmaznak minket korrupcióval, ennek semmi valóságalapja nincs. Az eredmény reményt és erőt csepegtet az orosz emberekbe. Még egyszer, köszönöm." 

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Foci vb 2018, 2022: orosz, katari siker
Kihirdették a 2018-as és a 2022-es labdarúgó-világbajnokság rendezőit csütörtök délután Zürichben, Joseph Blatter, a FIFA elnöke Oroszország és Katar nevét húzta elő a borítékból. Nyolc év múlva a világ legnagyobb országa...
Tovább a teljes cikkhez »
 

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Lássuk, kik rendezhetik a foci-vb-ket!
Noha 2018 és 2022 nem holnap lesz, csütörtökön azt azért megtudjuk, hol rendezik a Brazília utáni két labdarúgó-világbajnokságot. Favoritok szokás szerint vannak, de egy-két pályázatban benne rejlik a meglepetés lehetősége. Mi...
Tovább a teljes cikkhez »
 

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
„Rendezze csak Anglia a foci-vb-t!”
Bogdán Ádámnak második hazájához húz a szíve; a Bolton Wanderers kapusa Angliának adná a 2018-as labdarúgó-világbajnokság rendezési jogát - mondta a SportHirado.hu-nak két nappal a hivatalos döntés bejelentése előtt. A 2022-es...
Tovább a teljes cikkhez »
 

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
FIFA: újabb korrupciós vád
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) végrehajtó bizottságából a brazil Ricardo Teixeira, a paraguayi Nicolas Leoz és a kameruni Issa Hayatou "játszotta a főszerepet" a brit BBC televíziós csatorna filméjében, amely...
Tovább a teljes cikkhez »
  

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu