A lengyel futball az osztrák, svájci közös rendezésű Eb-ig nem tudta megmutatni magát a kontinenstornán, pedig, mint alább látjuk majd, adott volt az „emberanyag” a jó szerepléshez. Az eleddig egyetlen Eb-fellépés is röviden elintézhető, hiszen két vereség (Németország, Horvátország) és egy döntetlen (Ausztria) után már csomagoltak is a „fehér sasok”. Őszintén szólva nehezen érthető, hogy a Deyna fémjelezte „hetvenes generáció”, majd a Boniek nevéhez köthető „nyolcvanas gárda” miért nem vitte többre az Eb-selejtezőkön, amikor két világbajnokságon is maradandót alkotott a válogatott.
Az 1974-es vb szenzációja éppen a lengyel csapat volt, amely lehetetlen talajon szenvedett drámai, 1-0-s vereséget az elődöntőben a hazai pályán futballozó németektől. A többi hat mérkőzését egyaránt megnyerte Lengyelország, nem is akármilyen ellenfelekkel szemben. Az argentinokat 3-2-re, az olaszokat 2-1-re verte a csoportmérkőzések során; Haiti 7-0-s elgázolásának különösebb sportértéke nem volt. Annál inkább a svédek és a jugoszlávok legyőzésének, ami már a legjobb négy közé jutást eredményezte. Ezt követte a németekkel szembeni vereség, ami nem törte le a csapatot; ezt bizonyítja a brazilok elleni 1-0 és a dicsőséges bronzérem.
Ugyanezt a bravúrt ismételte meg a Boniek-féle korosztály, amely 1982-ben lett világbajnoki harmadik. Korántsem olyan imponáló eredménylistával, mint Deynáék, ám ez semmit nem von le a teljesítmény értékéből. Az elődöntőben az olaszok állították meg a lengyeleket, viszont a franciák 3-2-es legyőzésével legalább a bronzérem összejött.
Igazi szenzáció lenne, ha a jelenlegi lengyel válogatott – amely szerény 75. a FIFA rangsorában – valami hasonlót produkálna a (félig) hazai rendezésű Eb-n. A Blaszczykowski, Piszczek, Lewandowski hármas ugyan a német bajnok Borussia Dortmund oszlopos tagja, a keretben nincs több klasszisnak titulálható játékos. Talán csak Szczesny mondható annak, akinek vetélytársa, egyben klubtársa, Lukasz Fabianski sérülés miatt nem szerepelhet a tornán.
| Boniek, a kakukktojás |
| A lengyel „aranygeneráció” tagjai éppúgy nem futottak be jelentős nemzetközi karriert, mint magyar sors- és kortársaik. Minden idők legjobb lengyel válogatottjának kapitánya, a tragikusan korán, 41 éves korában elhunyt Deyna nemzetközi karrierje során az akkoriban korántsem acélos Manchester Cityig jutott. A hetvenes években a világ egyik legjobb védőjátékosának számító, 91-szeres válogatott Zmuda Veronában ért a csúcsra, a veszedelmes csatár, Szarmach az Auxerre-ig vitte, a zseniális szélsőnek, Gadochának meg kellett elégednie a Nantes mezével. Zmuda védőtársának, Gorgonnak a klasszikus kiscsapat FC Gallen volt a végállomás, a gólzsák Latónak pedig a belga Lokeren. Többségük – méltatlan körülmények között – az Egyesült Államokban „vezetett” le. Egyedül Zbignew Boniek futott be tehetségéhez méltó karriert: a Juventus játékosaként BEK-győzelemig jutott. |