Labdarúgó NB II, Nyugat: Artner Tamás lett az Ajka edzője

Szerző: shLétrehozva: 2008. szeptember 23. 18:44
A nyáron még nem fogadta el a Veszprém megyeiek invitálását Artner Tamás, most azonban már rábólintott a kristályvárosiak ajánlatára: 2009. június 30-ig ő lesz a labdarúgó NB II Nyugati csoportjában szereplő együttes vezetőedzője.


„Már júniusban szóba került, hogy Ajkán leszek edző, ám akkor hosszas vívódás után nemet mondtam. Most azonban elfogadtam az ajánlatot, így a szezon végéig én irányítom a zöld-fehérek szakmai munkáját." - mondta Artner Tamás.

 

A szakember ugyanakkor továbbra is marad a Haladás VSE utánpótlásánál - a két feladat nem fedi egymást.

 

Az FC Ajka együttese hét fordulót követően - két-két győzelemmel és döntetlennel, valamint három vereséggel - a tizedik az NB II Nyugati-csoportjában.

 

Ezzel az produkcióval volt elégedetlen a klub vezetése, így Horváth Tamás edző menesztése mellett dötnöttek. Egyébként a Veszprém megyei alakulatban játszik több volt Haladás-játékos is: Grőber Ádám, Subicz Gábor, Manganelli Attila, Hujber Gábor, Mihalecz Péter és Imre János.

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu