Kiváló stratéga és remek pedagógus

Szerző: shLétrehozva: 2008. július 20. 12:15
Sisa Tibor hangsúlyozza, hogy a csehországi U19-es labdarúgó Európa-bajnokságon szereplő, immáron elődöntős és világbajnoki résztvevő magyar válogatott nem tizenegy, hanem tizennyolc játékosból áll, vasárnap este várhatóan azoknak is játéklehetőséget ad, akik eddig még nem kaptak esélyt a bizonyításra. A németek elleni, csoportelsőségért vívott pribrami találkozón Pokorni Péter, Szekeres Adrián és Lengyel Dániel is debütálhat az Eb-n.


Fotó: Kovács Anikó

 

Az Oktatási és Kulturális Minisztérium minden évben átadja a Magyar Köztársaság Jó tanuló, jó sportoló elismeréseit a több fronton is helytálló legkiválóbb ifjaknak. Fontolóra vehetné a z állam a Jó tanár, jó edző díj létrehozását is, Sisa Tibort pedig az elsők között jutalmazhatná.

 

Az U19-es válogatott sikeredzője Ludányhalásziból, a magyar-szlovák határ közelében fekvő piciny nógrádi faluból érkezett, az elmúlt huszonkét évben hosszú utat járt be. Ennyi ideje tevékenykedik párhuzamosan a tanári és az edzői pályán.

 

Sisa Tibor idehaza dolgozott korábban Salgótarjánban, Balassagyarmaton, a Budapest Honvédnál és Tatabányán, határainkon túl pedig előbb Kuvaitban, majd Szlovákiában vállalt munkát. Pályafutása kétségkívül eddigi legnagyobb sikere a jelenleg is zajló korosztályos kontinensviadal minden képzeletet felülmúló szereplése, bármi is legyen a csehországi kaland vége. Az érem már biztos, csupán a színe kérdéses.

 

A 47 esztendős szakember nemcsak kiváló stratéga, hanem remek pedagógus is, azokról a játékosokról sem feledkezik meg, akik eddig nem jutottak szóhoz. Pokorni Péter, Szekeres Adrián és Lengyel Dániel számára csak most kezdődhet el az Európa-bajnokság, s minden bizonnyal el is kezdődik.

 

Sérülésről és eltiltásról hallani sem akar a szerdai elődöntő előtt Sisa Tibor. Felesleges kockázatot nem akar vállalni, egyúttal főszerepet kínál a korábbi epizodistáknak. Korcsmár Zsolt eltiltás miatt nem játszhat, a sárga lapos Németh Krisztiánt vélhetően az újabb figyelmeztetéstől tartva pihenteti.

 

A bolgárok és a spanyolok ellen is megálmodta, tanítványai pedig megvalósították a győztes taktikát, csapata masszívan védekezett, és hatékonyan támadott. Miért ne bizakodna a sikeres folytatásban a németek ellen is?

 

A magyar futballválogatott az 1986-os vb-n alaposan befürdött a tésztakúrával Mexikóban, a korosztályos nemzeti csapatnak eddig szerencsét hoz a módszer az Eb-n. Gulácsi Péter elmondása alapján ugyanis a Hotel Praha konyháján többnyire tésztafélék és különféle saláták kerülnek a terítékre. A szálloda harmadik szintjén pedig változatlanul emelkedett a hangulat, a piros-fehér-zöld társulat önbizalomtól duzzadóan, reménykedve várja a következő erőpróbát.

Kezdő sípszó este nyolckor a pribrami Marila-stadionban, a Sia Tibor vezette magyar és a Horst Hrubesch irányította német válogatott összecsap az A jelű kvartettben a csoportelsőségért.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu