No persze, ott azért felsorakoztak szinte a legjobbak, tehát a védekezés és az előkészítés az úgy ahogy rendben is lett volna, de a kispados sztárok minden bizonnyal a fejüket fogták a csapattársak produkciója láttán. Másrészt megnyugodhattak, kezdőcsapatba való bekerülésüket a jelek szerint a társak részéről nem sok veszély fenyegeti.
Pedig Crespo nem is olyan régen még világszerte rettegett csatár volt, míg 17 éves Balotellit a jövő reménységének könyvelik el, hát, még nem jött el az ő ideje. Az argentiné meg máris lejárt volna?
A sevillaiak ritkán alakítottak ki gólhelyzetet, bár azok önmagukban több veszélyt hordoztak magukban, mint a két Inter-csatár együttvéve. A 9. percben Mosquera előtt adódott az első komolyabb lehetőség, majd a 35. percben Julio César bizonyíthatta: megbízhat benne Mourinho. A brazil légiós előbb Romaric szabadrúgását hatástalanította, majd Luis Fabiano ismétlését, hogy végül Jesus Navas próbálkozása is hiábavalónak bizonyuljon.
A szünetben a portugál is érezte: még hatékonyabbá kell tenni csapata támadójátékát. Érkezett a támadó stílusban védekező Maicon, míg Zanetti a védősorból előrébb húzódhatott a középpályéra.
De hiába: a két milánói csatár ettől nem lett pontosabb, sőt, kedvet kapott tőlük a helyzetek kihagyásában a Bayern München ellen győztes gólt szerző Mancini is, aki talán a meccs helyzetét hagyta ki, amikor Maicon átadását közelről kapu mellé lőtte.
Mourinho a 61. percben sokallt be, pályára küldte Figót és Adrianót, majd nem sokkal később a bosnyák-svéd fenegyereket, de ezen a találkozón ők is be voltak oltva gól ellen.
A 82. percben Júlio César ismét bravúrral hárított: előbb a csereember, Chevanton távoli lövésének állta útját, majd a Renato által ismét kapura küldött kipattanóénak.
A fekete-kékek a hajrában még egy esélyt kaptak a sorstól, de a Figo-Adriano páros sem tudta gólra váltani a lehetőséget – pedig már csak a sevillai kapuson kellett volna átjutniuk –, így, bár hiába játszott jobban, nem érdemelt győzelmet az Internazionale a Sevilla ellen.