Kicserélődik a Pool csatársora!

Szerző: shLétrehozva: 2010. január 18. 12:33
Brit lapértesülések szerint a Liverpool FC előrehaladott tárgyalásokat folytat a Sunderland Trinidad és Tobagó-i válogatott csatára, Kenwyne Jones legiazolásának ügyében. A játékos hétfőn érkezik az Anfieldre orvosi vizsgálatra. A Standard Liege 28 éves szerb támadója, Milan Jovanovics is jöhet. Az erősítésre azért van szükség, mert Ryan Babel szinte biztosan távozik, Fernando Torres pedig hat hétig sérült.


Mégis a Liverpoolnál köthet ki Kenwyne Jones, dacára annak, hogy Ryan Babel miatt meghiúsult a tervezett csereügylet a Sunderlanddel. (A holland válogatott futballista korábban a Birmingham Citynek mondott nemet.)

A Pool vezetői ezért úgy döntöttek, csak kölcsönben szerzik meg Jonest, akire fontos szerep hárulhat, elképzelhető, hogy másfél hónapig ő lenne a Vörösök első számú csatára.

Fernando Torres térdét meg kell műteni, legalább hat hétre harcképtelen lesz, míg Ryan Babel sorsa a legfrissebb hírek szerint megpecsételődött, a játékos Törökországba tart, a Besiktashoz vagy a Galatasarayhoz.

A keretből is kiszorult Babelt a hétvégén raportra hívta Rafa Benítez menedzser a játékos internetes mikroblogján olvasható kirohanása miatt, és hatvanezer fontos büntetéssel sújtotta. 

A Standard Liege 28 éves szerb támadója, Milan Jovanovics is érkezhet, ára két és fél millió font lehet, de a Milannal is birokra kell menniük az angoloknak.

KARIB-TENGER KIRÁLYA - BEST OF KENWYNE JONES

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu