Ki volt a vb legjobb kapusa? - szavazz!

Szerző: shLétrehozva: 2010. július 13. 16:07
SZAVAZZ! A labdarúgó-világbajnokság ugyan véget ért, de mi nem nyugszunk: visszaemlékezésünk első fejezetében a mögöttünk hagyott torna legjobb kapusait vesszük górcső alá, pontosabban azt szeretnénk, ha Ti döntenétek el, ki volt a 2010-es dél-afrikai esemény legéberebb hálóőre. Szavazz Te is, szerinted ki volt a vébé legjobb kapusa?


 

Iker Casillas

A világbajnok Spanyolország első számú hálóőre, akiről mindent elmond, hogy a legjobb csapat egyik legjobbja volt Dél-Afrikában. Amikor játékba kellett avatkoznia, mindig jól tette a dolgát, együtt élt a játékkal. A döntőben Robben helyzeteinél és a negyeddöntőben Cardozo tizenegyesénél is legény volt a talpán.

Reuters
Casillas (jobbra) a torna egyik legnagyobb védését mutatta be a döntőben Fotó: Reuters

Manuel Neuer

A bronzérmes német együttes leghátsó embere, akit a kényszer szült. Enke halála, valamint Adler hátsérülése megnyitotta előtte a kapukat, s a lehetőséggel élt is. Igazi „babaarcú gyilkos”, a helyzetek kivégzőtisztje még akkor is, ha igazán nagy védése nem akadt a seregszemlén.

Reuters
Neuer szinte verhetetlen volt - szinte Fotó: Reuters

Eduardo

A Genoa kapusának legjobb meccse a spanyolok elleni nyolcaddöntő volt, többször ügyesen védett, mint ahogy közvetlenül a (les)gól előtt. Igazi sportember, majd' két éve leírták, aztán mégis képes volt megújulni. Négy meccset végigvédett.

Reuters
Eduardu ujjheggyel védett Fotó: Reuters

Justo Villar 

Ha kukacoskodni szeretnénk, akkor az olaszok elleni bakija jutna először eszünkbe, de be kell vallani, azon a mellényúláson kívül igazán nem okozott csalódást a szurkolóknak. Villar megfogta Xabi Alonso második tizenegyesét, a Valladolid portása biztos pont volt a paraguayi gólvonalon.

Reuters
Villar (zöldben) tizenegyest védett Fotó: Reuters

Maarten Stekelenburg

A 197 centire nőtt óriás, aki méltó utódja a nagy Van der Sarnak. Az Ajax kapusa végig magabiztosan teljesített, komoly hibája sem akadt, remek vetődéseivel sokat segített Hollandiának. Hosszú kezeivel mindenhová odaért, talán csak Diego Forlán lövésekor lehetett felelősségre vonni. 

Reuters
Stekelenburg munka közben Fotó: Reuters

SZAVAZÁS EREDMÉNYE
Ki volt a világbajnokság legjobb kapusa?
Iker Casillas (Spnyolország) 63.7%
 
Manuel Neuer (Németország) 10.3%
 
Eduardo (Portugália) 7.9%
 
Justo Villar (Paraguay) 1.9%
 
Maarten Stekelenburg (Hollandia) 16.2%
 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu