Két évre eltilthatják Nasrit

Szerző: SHLétrehozva: 2012. június 27. 09:49
Két évre eltilthatják Samir Nasrit, a francia válogatott 25 éves középpályását, aki csapata Eb-kiesése után intézett kirohanást az őt kérdező újságíró felé. Ha így lesz, akkor nem játszhat a 2014-es vb-n.


Nasri nehezen tűri a kritikát. Már az angolok elleni meccsen szerzett gólja után is kiüzent a pályáról a média munkatársainak, hogy "kuss", és a szájára tette a kezét, a negyeddöntőt követően pedig a maradék diszkrécióját is levetkőzve káromkodott, nem válogatta meg szavait, majd azt javasolta a zsurnalisztának, hogy kint, a stadionon kívül rendezzék le a nézeteltérést.

A L'Equipe szerint példát statulhatnak Nasrival, és akár két esztendőre is eltilthatják a válogatottbeli szerepléstől.

A francia szövetség elnöke a Radio Montecarlo adásában azt mondta, elfogadhatatlan ez a visekldés. "Samir pengeélen táncol, sikeres akar lenni, de nem tudja kordában tartani az indulatait."

Le Graet azzal kapcsolatban már nem szolgált újdonsággal, hogy Laurent Blanc marad-e a szövetségi kapitány. Az Eb-szereplést összességében elfogadhatónak tartja: nem voltak egy súlycsoportban a spanyolokkal, a 16. helyen vannak a világranglistán, még hosszú út áll előttük, hogy ismét a csúcs közelében lehessenek.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu