Itáliába menekülhet a Pool focistája

Szerző: shLétrehozva: 2010. június 9. 13:55
Gaetano D’Agostino múlt héten bejelentett Fiorentinához szerződése után, szerdán egy újabb labdarúgót hozott kapcsolatba a Violákkal a Daily Mail. A hírek szerint a kiszemelt nem más, mint a Liverpoolban csak önmagát kereső argentin balhátvéd, Emiliano Insúa.


Bajnokok Ligája-szereplése ellenére, vagy épp ezért a mögöttünk hagyott bajnoki idényben a Fiorentina csak a 11. helyen végzett a Serie A-ban. Ráadásul az is biztossá vált, hogy  edzőjük, az egyik legjobb talján menedzser Cesare Prandelli, a világbajnokság után az olasz válogatottat fogja irányítani.

Az ő pótlása azóta már megoldódott, Szinisa Mihajlovics fogja ugyanis irányítani a gárdát a 2010-2011-es szezonban. Az új vezetőedzőtől jobb eredményeket várnak, ennek érdekében pedig a keretet is megpróbálják jelentősen megerősíteni.

Az első fogás Gaetano D’Agostino volt, akinek játékjogáért, illetve egész pontosan, annak feléért 9 millió eurót fizetett a firenzei klub az Udinesének. A következő cél a védelem megerősítése lesz, ahová az első számú kiszemelt Insúa.

A 21 éves argentin balhátvéd az idei szezonban ugyan remekül pótolta a sok sérüléssel bajlódó Fabio Auréliót, összességében tekintve azonban cseppet sem nyűgözte le a Mersey-partiakat. A játékos 2007 óta tagja a keretnek, azóta nem lelt igazán magára. Lehet, hogy jót tenne neki a levegőváltozás.

A lilák 3,5 millió eurót ajánlanak érte, miközben a transfermarkt.de például nem kevesebb, mint 6 millióra taksálja Insúát.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu