Ismét magyar tulajdonba kerül a Fradi!

Szerző: SHLétrehozva: 2011. december 23. 15:25
A jövő héttől már nem Kevin McCabe lesz a Ferencváros labdarúgóklub többségi tulajdonosa, a klub megveszi tőle a részesedést, míg a 6+2 hektáros ingatlan (a stadionnal együtt) a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt., vagyis az állam tulajdona lesz - derül ki az angol üzletember Nemzeti Sportnak adott, pénteki interjújából.


McCabe 2008 májusában, a hatodik pályázatot követően vette át az irányítást az FTC-nél, azóta saját bevallása szerint összesen kilencmilliárd forint költött az egyesületre, az összeg a klub és az ingatlan megvásárlásából, illetve fenntartásából jön össze.

A mágnás úgy ítéli meg, a nagyon mélyen lévő, súlyos adósságokkal küzdő klubot sikerült kirángatnia a slamasztikából, hiszen feljutott az első osztályba, s ahogy az interjúban fogalmaz "a Fradi prosperált", de hozzátette, a gazdasági válság keresztülhúzta a számításait, a bankok becsukták előtte a kaput. Tudta, hogy egyszer vissza kell adnia magyar kézbe a Fradit, de természetesen nem így tervezte.

A jövő héten esedékes üzlet pontos részleteiről, az árakról egyelőre sem a klub, sem az MNV nem adott tájékoztatást.

McCabe több, mint egy éve árulta a Ferencvárost, "csomagja" értékét akkor mintegy 50 millió euróra (több, mint 15 milliárd forint) becsülte. „Vezető magyar futballklub finanszírozó partnert keres" – címmel egy orosz üzleti napilapban is hirdetést adott fel, de mostanáig várnia kellett arra, hogy túladhasson többségi részesedésén.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu