Így összeverte a pincért Mutu!

Szerző: shLétrehozva: 2010. október 27. 17:55
Nyilvánosságra hozták a fotókat arról a koszovói pincérről, akit a napokban brutálisan megvert a Fiorentina román csatára, Adrian Mutu Firenze belvárosában. Egy héttel azelőtt keveredett botrányba a játékos, hogy lejár doppingolás miatt kiszabott kilenchónapos eltiltása.


A román sztár egy éjszakai klubból volt távozóban, amikor hajnali ötkor összeszólalkozott az őt kiszolgáló pincérrel. Nem akart fizetni arra hivatkozva, hogy számlát nyitott a lokál tulajdonosánál, és kérte, írják rá arra. A felszolgáló közölte, erre nincs lehetőség és sértegetni kezdte a futballistát. Azt mondta, úgy fog meghalni, mint a román nő, akit egy olaszországi metróállomáson megöltek.

Ekkor támadt rá Mutu a pincérre, agyba-főbe verte, megrugdosta. Racajnak eltörött az orra, homlokán, és a szeme alatt is jókora monokli ékeskedik.

A futballista közleményben nyilatkozott az incidensről: „Hülye voltam, hogy hagytam magam belerángatni ilyesmibe. Főleg úgy, hogy Romániából érkezett barátaim társaságában voltam, akik egyéves gyermekük keresztelőjére érkeztek hozzám” – írta Mutu, aki elnézést kért a Fiorentina vezetőitől, szurkolóitól, csapattársaitól, csak áldozatától nem.

Egy héttel azelőtt keveredett botrányba a játékos, hogy lejár doppingolás miatt kiszabott klienchónapos eltiltása. Korábban a Chelsea-nél bukott le kokainhasználat miatt 2004-ben, egy bíróság 17 millió font kifizetésére kötelezte emiatt.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu