Hyypiä lehet Benítez utódja a Poolnál

Szerző: shLétrehozva: 2009. május 5. 17:34
Sami Hyypiä nyáron a német Leverkusenhez szerződik, a modernkori Liverpool egyik legmeghatározóbb tagja ugyanakkor kijelentette, aktív pályafutása végeztével szíves örömest visszatérne szeretett klubjához - mint menedzser. Erre azért egy picit még várni kell, hiszen a 35 esztendős finn futballista két évre írt alá a német egyesülethez.


Tíz hosszú évet töltött Sami Hyypiä az angol labdarúgó-bajnokságban vitézkedő Liverpoolnál, hogy ennyi idő után végül Németországba, egészen pontosan Leverkusenbe szerződjön. A finn védő azonban csak átmenetileg szeretné megszakítani kapcsolatát szeretett klubjával, hiszen edzőként örömmel állna a vörösök rendelkezésére.

 

„Nem érzem magam öregnek, ezért több játéklehetőségre vágyom - indokolta döntését Hyypiä, aki még márciusban, a Manchester United elleni Old Trafford-i 4-1-es siker alkalmával játszhatott utoljára a Liverpool színeiben. - Keveset voltam a pályán, ez pedig megviselt. Beszéltem a menedzserrrel, Rafael Benítezzel is. Békében váltunk el.”

 

A menedzser és a labdarúgó viszont másról is beszélgetett.

 

„Benítez mester teljesen korrekt volt velem - tette hozzá Hyypiä. - Felajánlotta, egy évig maradjak még a klubnál, és csatlakozzak az edzői stábhoz. Nem volt könnyű, de mivel még nem állok készen egy ilyen feladatra, visszautasítottam a lehetőséget. A szurkolók viszont biztosan hiányoznak majd. Álmom, hogy nemsokára visszatérjek, és én legyek a Liverpool menedzsere. De még nem most.”

 

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu