Halmosi: a PL helyett Haladás

Szerző: shLétrehozva: 2010. február 1. 17:25
Visszatér nevelőegyesületéhez, a Haladáshoz az angol élvonalbeli Hull City magyar középpályása, Halmosi Péter. A brit Daily Mail szellőztette meg távozását délelőtt, azóta videókonferencia keretében tartott sajtótájékoztatót a szombathelyi klub, amelyen megerősítette a hírt.


Tóth Miklós menedzserigazgató elmondta, a focista február 1-től május 31-ig lesz a Haladás játékosa, utána kell visszatérnie a Hull Cityhez. Az angolok állják a játékos fizetésének a nagyobb részét, és az átigazolásért sem kellett fizetni.

"Már régóta arról álmodok, hogy ismét a Haladásban játszom. Igaz azt nem hittem volna, hogy ilyen hamar megtörténik. Tárgyalás tárgyalást követett, ma pedig megszületett a megállapodás. Most csak fél évre megyek haza, ezt követően vissza kell térnem a Hull Cityhez" - nyilatkozta a játékos.

A focista hozzátette, nem gondolja, hogy a válogatottságát ez a döntése veszélyeztetné, hiszen a szövetségi kapitány ismeri képességeit, ráadásul a Haladásban játszani is fog. Kedden indul haza Angliából.

A harmincszoros válogatott középpályás két éve került a Premier League-be frissen feljutott Hullba, ahol első idényében tizennyolc mérkőzésen jutott lehetőséghez. Phil Brown azonban a jelenlegi szezonban mellőzi őt, mindössze két Ligakupa-mérkőzésen léphetett pályára.

Nyolc esztendő után húzhatja ismét magára a Haladás mezét. Azt a trikót, amelyet 1998 és 2002 között is viselt már. Ezt követően megjárta a Grazer AK-t, a Debrecent és az angol Plymoutht is. 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu