Hálás a klubnak az Inter új edzője

Szerző: SHLétrehozva: 2012. március 27. 19:44
A Juventus elleni 2-0-s vereség után hétfő késő este leváltották Claudio Ranierit, helyére pedig a fiatal titánt, az U19-es csapattal korosztályos Bajnokok Ligáját nyert Andrea Stramaccionit nevezték ki. A 36 esztendős edző nagyon hálás a klubnak a bizalomért.


 

"Egy csodálatos álmom vált valóra azzal, hogy kineveztek - kezdte Stramaccioni. - Kinek másnak ajánlhatnám mindezt, mint szeretett klubomnak, az Internek. Az Internek azért, hogy bizalmát fejezte ki irányomban. Nekem pedig meg kell hálálnom a belém vetett hitet."

"Nem is számítottam erre a kinevezésre, ez Massimo Moratti elnök úr ajándéka volt a számomra. Azt hiszem pofonegyszerű ez az egész: mindig is magamat adtam, s mivel az elnök rám szavazott, az eredményeimre szavazott.

A tréner hozzátette: "Moratti úr azt kérte, a nagycsapatnál is azt lássa, amit a Primaverában. Hitet és a klubszínek feltétlen szeretetét. Az elnök kiadta a parancsot: nyernünk kell! Hiszek a játékosaimban, az egyesületben, és nem utolsó sorban magamban. Meccsről-meccsre kell lépegetnünk."

Stramaccioni bolondok napján, azaz április elsején, a Genoa elleni hazai bajnokin mutatkozik be a közönségnek.

Csak zárójelben: Balotelli meglepte a székfoglalót, a Manchester City fenegyereke köszönni jött az egykori csapattársaknak.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Bréking: menesztették az Inter edzőjét!
A Juventus elleni 2-0-s vereség volt az utolsó csepp a pohárban, hétfő késő este leváltották Claudio Ranierit, az Internazionale labdarúgócsapatának vezetőedzőjét. A döntésről a klub hivatalos honlapján olvasható közlemény. A...
Tovább a teljes cikkhez »

Címkék: Internazionale
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu