Gasperini: Nem hittek bennem az Internél

Szerző: shLétrehozva: 2011. szeptember 23. 10:22
Gian Piero Gasperini nem érezte, hogy bíznának benne az Interben, és utólag nem érti, egyáltalán miért szerződtették. A hitvallása, azaz a 3-4-3 mellett továbbra is kitart. Sneijdert eladta volna, Lavezzit és Palaciót akarta, de nem kapta meg.


Az Inter első öt tétmeccséből négyet elvesztett a most futó idényben, ami a nyáron érkezett Gian Piero Gasperini állásába került.

A vezetőedző a Secolo XIX-nek adott interjújában beszélt a Milánóban töltött három, viszontagságos hónapról.

„Az Inter tisztában volt vele, hogy 3-4-3-at játszatok. Nem azért, mert nem ismerek más hadrendet, hanem azért, mert ebben hiszek. A vezetőknek háromszor is elmagyaráztam ezt, alighanem csak kifogás a részükről erre hivatkozni” – panaszkodott Gasperini.

„Ha az Inter nem hitt a munkámban, miért szerződtetett? Tudom, hogy az eredmény a legfontosabb, de nem kaptam meg a lehetőséget a bizonyításra.”

A szakember a klub igazolási politikáját is élesen kritizálta, és jórészt abban látja a problémák forrását.

„Azt követően, hogy (Samuel) Eto’o távozott, két játékost akartam: Ezequiel Lavezzit a Napoliból és Rodrigo Palaciót a Genoából. Pénz híján egyikük sem jött. Eladhattuk volna Wesley Sneijdert vagy Goran Pandevet (kölcsönben a Napolihoz ment), akkor lett volna.”

A holland klasszis ugyanis nem szerepelt Gasperini terveiben, amire magyarázattal is szolgált.

„Sneijder egy bajnok, de nincs szükségem karmesterre. Volt, hogy hátrább raktam, előfordult, hogy közvetlenül a kapu elé, de semmi sem működött” – nyilatkozta az immár munka nélküli edző.

Az Intert immár a frissen kinevezett Claudio Ranierinek kell rendbe szednie.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu