FIFA-döntés lesz a magyarok programjáról

Létrehozva: 2011. október 24. 17:18
Sikertelenül zárult az érintett hat válogatott illetékeseinek egyeztetése, így a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség dönt a 2014-es világbajnokság „magyar csoportjának” műsoráról.


 

Az mlsz.hu beszámolója szerint az amszterdami megbeszélés négy órán át tartott. Az érintettek háromszor kezdték elölről az egyeztetést, de végül az utolsó tervezetet sem fogadták el.

A találkozón magyar részről Egervári Sándor szövetségi kapitány mellett Berzi Sándor, az MLSZ alelnöke, és Vági Márton, a szövetség főtitkára vett részt. A csoportellenfeleket, vagyis a hollandokat, a törököket, a románokat, az észteket és az andorraiakat szintén a szövetségi kapitányok, illetve a szövetségek vezetői képviselték.

„Nincs megállapodás, pedig harmadik nekirugaszkodásra már közel jártunk a megegyezéshez. Ez az utolsó tervezet számunkra már megfelelt volna, ám egyetlen mérkőzés miatt két csoportellenfelünk nem jutott dűlőre, így eredménytelenül zárult a nap. Most már a FIFA dönt, de egyelőre nem tudjuk, mikorra várható végleges program - fogalmazott Egervári Sándor a tárgyalásokat követően.

 
SZAVAZÁS EREDMÉNYE
Három egymást követő siker. Szerinted kijuthat-e a magyar labdarúgó-válogatott 1972 után ismét az Eb-re?
Persze, mostantól nincs megállás, találkozunk az Eb-n! 11.5%
 
A hollandok más dimenziót képviselnek, becsúszhatunk másodikként - de a pótselejtezőn elvérzünk 24.2%
 
Végre leverjük a svédeket: másodikként, a pótselejtezőben csodát teszünk és kijutunk! 41.5%
 
Miről beszélünk? 22.8%
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu