Feljelentették a Liverpoolt és az MU-t

Szerző: shLétrehozva: 2008. július 18. 21:14
A Tottenham Hotspur sérelmezi Robbie Keane és Dimitar Berbatov csábítását, ezért feljelentette a Liverpool FC-t és a Manchester Unitedet a Premier League-nél. A londoniak úgy vélik, a két klub arrogánsan és a sportszerűtlenül próbálja elbizonytalanítani a két klasszist.


„A Manchester United menedzserének mai kijelentése, hogy ajánlatot tettek Dimitarért és biztosak a sikerükben, tökéletes példája az otromba arroganciának. Ráadásul el is bizonytalanítják egyik játékosunknak” – mondta Daniel Levy, a Tottenham elnöke.

 

A londoniak első számú vezetője szerint ez a „támadás” a Premier League történetének egyik legcsúnyább fejezete. Levy szerint Sir Alex Ferguson rendkívül hipokrata módon viselkedik, hiszen éppen ezt a fajta eljárást sérelmezi a Real Madrid és Cristiano Ronaldo esetében.

 

A Spurs-főnök úgy gondolja, a Manchester United megsértette a Premier League szabályát, és büntetést érdemel.

 

„Korábban Benítez is hasonló kijelentéseket tett Robbie-ról, ezért a Liverpool ellen is hivatalos tiltakozást jelentettünk be. Elfogadhatatlan a két klub viselkedése. Már korábban közöltük a két klubbal, hogy Robbie és Dimitar sem eladó, de ezt figyelmen kívül hagyták az érintettek” – szögezte le Levy.

 

Korábban az angol média azt írta, hogy Keane „ára” 20, míg Berbatové 25-30 millió font lehet. A két futballista szívesen szerződne a két sztárcsapathoz, de úgy tűnik, a Tottenham a következő szezonban is igényt tart a szolgálataikra.

 

 

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu