Feljelentést tesz az MLSZ a bundaügyben

Szerző: shLétrehozva: 2010. május 12. 17:27
A gyirmótiak állítólagos megvesztegetési kísérletét jelentő három tatabányai játékos keddi meghallgatását követően Helmeczy László, a Magyar Labdarúgó Szövetség jogi alelnöke úgy döntött, hogy büntetőfeljentést tesz az ügyben.


Az MLSZ honlapja szerint Dombai András, Kollár Dániel és Vass Norbert részletesen beszámolt Helmeczynek az NB II Nyugati csoportjának vasárnapi, Tatabánya-Gyirmót találkozója előtt történtekről, s mondandójukat jegyzőkönyvbe vették. Az alelnök ezt követően döntött úgy, hogy az ügyet továbbítja a fegyelmi bizottságnak és feljelentést tesz.

A jegyzőkönyvek tartalmát a nyomozás sikerének érdekében a szövetség bizalmasan kezeli, azt ugyanakkor jelezte, hogy a fegyelmi vizsgálatról tájékoztatja a nyilvánosságot.

Az ügy hétfőn került nyilvánosságra, miután az FC Tatabánya honlapján megjelent, hogy a klub három játékosa a vasárnapi meccs előtt a találkozó eredményét befolyásoló cselekedetre kapott ajánlatot, amelyet visszautasított. Az egyesület vezetése írásban azonnal jelentette az esetet az MLSZ-nek, s erről a gyirmóti csapat elöljáróit is értesítette.

Ezek után a Gyirmót SE elnöke - a csapat honlapja szerint - azonnali hatállyal vizsgálat lefolytatását rendelte el, hétfő este pedig a csapat valamennyi játékosa és vezetője jognyilatkozatot írt alá a helyi stadionban, melyben többek között kijelentették, hogy a mérkőzés befolyásolására irányuló cselekedetben nem működött közre, s ilyenről nem is volt tudomása. A klub beszámolója alapján egy játékos jelezte, hogy „félreértésre okot adható baráti beszélgetésnek volt résztvevője, melyből tévesen következtethettek néhányan labdarúgótársai közül a jognyilatkozatban írt cselekményre.”

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu