Feladta az Everton, Lescott a Cityé lesz

Szerző: shLétrehozva: 2009. augusztus 23. 14:48
Az Everton akármennyire is szeretné, nem tudja megtartani egyik legnagyobb sztárját, az angol válogatott középhátvéd Joleon Lescottot - ezt az együttes skót menedzsere, David Moyes vallotta be. A védő a Manchester Citybe akar igazolni, és ez teljesítményén is meglátszik. Lélekben már lemondtak róla.


David Moyes a brit sajtóban elárulta, vesztésre állnak a Lescottért folyó csatában a Cityvel szemben. Pedig a Stolverkosok két ajánlatot is visszadobtak, sőt Lescott írásos átigazolási kérelmét sem fogadták el.

A menedzser a magyarázattal sem maradt adós, úgy véli, éppen a Lescott-ügy miatt sikerült ilyen gyászosra a szezonkezdet (Everton-Arsenal 1-6).

"A múlt héten mindenki láthatta, mire megy ki a játék. A színfalak mögött ez az átigazolási ügy állt."

“Joleon pénteken kérte tőlem, hogy ne számítsak rá az Arsenal ellen, de nem volt más választásom, játszania kellett. Visszafelé sült el a dolog, levontam a konzekvenciát."

“Szükségem lett volna a játékosra. Remek védő, ráadásul több pozícióban is bevethető. Csalódott vagyok a viselkedése miatt - mondta a szakember a Sky Sports Newsnak.

Lescott jó úton jár affelé, hogy túladjanak rajta, a Sigma Olomouc elleni UEFA-kupa meccsen már nem is szerepelt a keretben. Az Everton egész szezonjára rányomhatja a bélyegét a a védő szövevényes sagája.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu