Hollandia két évvel ezelőtt az egyik leglátványosabb futballt játszotta, amit emberi szemek valaha megcsodáltak, az Európa-bajnokságon mégis csak a negyeddöntőig jutott. Most egy valamivel szürkébb Oranje esélyesként lép pályára egy világbajnoki elődöntőben, még akkor is, ha Bert van Marwijk ráncait komoly gondok mélyítik.
Gregory van der Wiel és Nigel de Jong személyében két alapember sárgult be Brazília ellen, és pontozódott ki egyúttal, ami miatt két helyen mindenképp meg kell bontani a csapategységet. A beugró Khalid Boulahrouz és Demy de Zeeuw lehet; utóbbi a megbízhatóság mintapéldánya, ez azonban a Kannibálról már abszolúte nem mondható el.
Aztán ott van a két sérült, Robin van Persie és Joris Mathijsen, akik ha játékra is jelentkeznek Fokvárosban, közel sem vehetünk rá mérget, hogy maradéktalanul fel is épülnek a találkozóra.
A hollandok még ezen tényezők ismeretében is toronymagas favoritok, pláne a brazilok kiverését követően, de Van Marwijk óva int attól, hogy bárki is előre elkönyvelje a mérkőzés végkimenetelét.
„A holland válogatott többször is apróságon csúszott el egy nagy siker kapujában a múltban, nem szabad, hogy ez ismét megtörténjen velünk. Nemcsak fizikálisan, valamint taktikailag, hanem mentálisan is nagyon fel kell készülnünk, mert anélkül egész egyszerűen nem fog menni.”
Kollégája, Óscar Tabárez szintén amondó, sok minden eldőlhet fejben kedd este, de ő már azzal is győztesnek tartja Uruguayt, hogy hosszú vegetálás után bejutottak a legjobb négy közé egy vb-n.
Amelyik csapat azonban eddig eljut, az már aligha éri be a bronzéremmel, de a Celestével nagyobb valószínűséggel eshet meg, hogy csak a Port Elizabeth-i helyosztón kell ügyködnie a hétvégén. Az egyik, ha nem a legfontosabb ember, Luís Suárez Ghána elleni hősies mentése és piros lapja miatt nem játszhat, de szinte a teljes védelmet is le kell cserélnie a Tabáreznek különböző okok miatt.
Sokgólos meccset ne várjunk, egy végletekig kiélezett és izgalmas összecsapást annál inkább. Nagyszerű felvezetés lesz a német-spanyol álommeccsre – bízunk benne, ezzel nem sértjük meg a keddi elődöntősöket.
GÓLVIDEÓK! Az ötszörös világbajnok nélkül folytatódik a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság, miután Hollandia hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte Brazíliát az első negyeddöntőben. Robinho szerzett gyorsan vezetést a találkozón,...
Tovább a teljes cikkhez »
Frenetikus végjáték után, tizenegyesekkel jutott négy közé Uruguay válogatottja és Hollandiával játszhat a vb-döntőért! Muntari góljára Forlán válaszolt a rendes játékidőben, s amikor már mindenki a büntetőket várta, büntetőhöz...
Tovább a teljes cikkhez »
