FC Ajka: négy napon belül négy pont

Szerző: shLétrehozva: 2008. május 5. 08:15
A múlt héten négy nap alatt két bajnoki mérkőzést játszott az FC Ajka NB II-es csapata. Május 1-én, csütörtökön Budaörsön volt jelenése a kiesés elől menekülő együttesnek, vasárnap a Soroksárt fogadta. A középmezőny élén tanyázó Budaörs ellen 1-1-es döntetlent ért el a Veszprém megyei együttes, majd hazai pályán győztek.


LABDARÚGÁS, NB II, NYUGATI CSOPORT, 26. FORDULÓ:
FC AJKA – SOROKSÁR 2-0 (2-0)
Ajka, 500 néző, Vezette: Király K. (Schuszter R., Péter T.).
AJKA: Szép T. – Badics B., Pákai G., Tóth G., Pothárn Sz. – Imre J., Lakatos A., Polyák G. (Pávlicz P. 88.) – Gyűrüsi R., Csörnyei Z. (Szöllőskei P. 80.), Fonnyadt B. (Gunther Zs. 65.). Vezetőedző: Szabó Imre.
SOROKSÁR: Komora L. – Hauser D., Szekeres Zs., Kőkuti T., Mogyoróssy B. – Szili P., Csepregi R., Hegedüs Cs., Mundi R. – Tandari T., Héray L. (Kiss R. 58.). Edző: Elekes József.
Gólszerzők: Imre (7.), Lakatos (43.) Sárga lap: Badics B., Csörnyei Z. illetve Szili P., Hegedüs Cs.
Kiállítva: Szekeres Zs. (Soroksár 31.)

 

A kieső helyen álló budapestiek ellen mindenképpen kötelező győzelem szerepelt az ajkaiak tervei között. S az ilyen mérkőzés mindig a legnehezebb, mint ahogy a mostani találkozó is bizonyította. Hiszen az ajkai játékosokon érződött a feszültség, sokkal idegesebben léptek pályára a játékosok, mint az élmezőnyhöz tartozó Gyirmót és Budaőrs ellen.

 

Bár jól kezdődött a sorsdöntő összecsapás, hiszen a 7. percben Polyák Gábor szép átadásából Imre János a 16-osról rendkívül okosan a jobb alsó sarokba lőtte a labdát (1-0).

 

Két perc múlva Szép Tamás két bravúros védéssel mentette meg csapatát a góltól. Kiegyenlítetté vált a küzdelem, sőt érthetetlenül visszaesett az Ajka, a vendégek bátrabban támadtak, s nagyon lelkesen játszottak.

 

A 31. percben emberelőnybe került a hazai gárda: Imre szép csellel kitört az ellenfél térfelének közepén, Szekeres Zs. utolsó emberként durván felvágta, a játékvezető azonnal kiállította a Soroksár védőjátékosát.

 

A 43. percben megszületett az Ajka második találata: Imre pazarul beívelt szabadrúgását Lakatos Attila a 11-es pontról nagyon szép fejessel csúsztatta a jobb sarokba (2-0).

 

Szünet utáni első percekben még Szép Tamásnak volt egy remek védése, utána állandósult az ajkai fölény, de a szívósan, önfeláldozóan védekező soroksáriak a második félidőt kihúzták kapott gól nélkül.

 

Az alsóházi rangadónak számító mérkőzésen a hazaiak dolgát megkönnyítette a kiállítás, de a második játékrészben mégsem tudták bevenni a szívósan védekező soroksáriak kapuját.

 


EDZŐSZEMMEL
Szabó Imre: - Nagyon sorsdöntő mérkőzésen rendkívül értékes három pontot szereztünk felejthető játékkal, de ma csak az eredmény volt a legfontosabb számunkra.
Elekes József: - Azzal együtt, hogy a mérkőzést hatvan percig emberhátrányban játszottuk, nem érdemeltünk vereséget, mert játékban felülmúltuk a hazai csapatot.
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu