Evra: Aki nem hisz bennünk, leléphet!

Szerző: shLétrehozva: 2010. október 22. 13:23
NYILATKOZATCSOKOR! Az öltözői hangulatra is rányomja a bélyegét a Rooney-ügy a Manchester Unitednél, több klubtársa sem érti a csatár döntését, továbbá, hogy miért veri ilyen nagy dobra azt. Evra és Vidics is élesen kritizálta, Fletcher és a legenda Roy Keane szerint meglesz nélküle az MU.


Wayne Rooney alaposan felhúzta csapattársait azzal, hogy úgy határozott, elhagyja a Manchester Unitedet, amelyet egy süllyedő hajónak tart a Premier League vizén.

"Ha egy játékos nem bízik a társaiban, akkor nem szabad engedni, hogy játsszon. Én hiszek a csapatunkban, tudom, hogy sikeresek lehetünk" - reagált az MU balhátvédje, Patrice Evra.

Nemanja Vidicsnek is megvan a maga véleménye az ügyről:

"Rooney csak úgy fogja magát, és elkezdi becsméreli csapat játékát, illetve a tulajdonosok hozzállását. Nem tesz ezzel jót a csapatnak, a játékosoknak."

Az angol válogatott sztár egyik országos haverja, Darren Fletcher szerint túléli Rooney távozását a klub:

"Nem kell temetni a Manchester Unitedet, még akkor sem, ha Wayne Rooney netán elhagyná a klubot. A múltban is előfordult, hogy klasszisok hagyták el az együttest, amely túlélte a "megrázkódtatást", kisebb hullámvölgy ismét a csúcsra került."

Roy Keane, a Manchester United egykori legendás csapatkapitánya szerint "senkinek se legyen álmatlan éjszakája a klub miatt, mert sorban állnak a klasszisok azért, hogy magukra ölthessék a Vörös Ördögök mezét. Ilyen menedzserrel és ilyen szurkolótáborral fantaszikus jövő áll az egyesület előtt."

Mindezek a kérdések és mindezek a vélemények napirendre kerültek az MU csütörtöki "válságértekezletén" is, ahol David Gill ügyvezető és Sir Alex Ferguson menedzser tárgyalt a Rooney jövőjéről, a klub ezzel kapcsolatos álláspontjáról.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu