Európai topcsapatot vert a Haladás

Szerző: shLétrehozva: 2010. július 31. 21:12
A Haladás 2-1-re legyőzte hazai pályán a Werder Brement felkészülési mérkőzésen. A szombathelyiek már 2-0-ra is vezettek, a nagynevű ellenfél erejéből csak a szépítésre futotta.


 


A Haladás tavaly, illetve az azt megelőző év júliusában az Arsenalt látta vendégül a Rohonczi úton. Szombathely ezúttal sem maradt topcsapat nélkül, igaz, ezúttal be kellett érnie a Werder Bremennel.

A német együttes meglehetősen erős összetételben állt ki az összecsapásra, jóllehet a legnagyobb sztár, Mesut Özil még jól megérdemelt szabadságát tölti a világbajnokság után.

A pályára lépő brémai játékosok némelyike az első percekben még szintén a pihenéssel foglalatoskodott, amit Oross Márton használt ki, és jutatta célba, azaz kapuba a labdát 22 méterről.

A következő gól szintén a magyar csapatot dicséri, hiszen Nagy Gábor a kapust is kicselezve passzolt a hálóba.

A Werder csak szépíteni tudott a vb-t is megjárt portugál Hugo Almeida jóvoltából, ám ennél többet nem tudott kicsikarni az utolsó negyedórában már csak bekkelő Haladás ellen.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS:
Haladás-Werder Bremen 2-1 (Oross 9., Nagy G. 41., ill. H. Almeida 76.)

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu