Euro 2012: Lato a németekkel is rendezne, de máris kritizálják

Szerző: MTiLétrehozva: 2008. október 31. 13:20
Grzegorz Lato, a Lengyel Labdarúgó Szövetség frissen megválasztott elnöke azt mondta, hogy Németországgal közösen is el tudja képzelni a 2012-es Európa-bajnokság megrendezését.


A korábbi legendás játékos a TVN24 csatornának nyilatkozott arról, hogy amennyiben a társrendező Ukrajna nem tud eleget tenni kötelezettségeinek, Lengyelország Németországgal lehet házigazda. Később a csatorna internetes oldalán úgy módosította kijelentését, hogy Lengyelország egyedül is kész lebonyolítani a kontinenstornát, tartalékhelyszínként Krakkó és Chorzow beugrásra vár.

 

Lato kijelentéseit azonnal többen is kritizálták, köztük Zbigniew Boniek, aki "szörnyű politikai hibának" nevezte volt válogatott csapattársa nyilatkozatát. Grzegorz Putra, a parlament alelnöke pedig azt mondta, Lato nem úgy viselkedett, mint egy tapasztalt profi, hanem mint egy amatőr.

 

A lengyel futballban három évvel ezelőtt robbant ki egy óriási korrupciós botrány, melynek során eddig 117 személyt vettek őrizetbe és 29 csapat ellen folyik vizsgálat. A kormány is beleavatkozott a szövetség (PZPN) ügyeibe, amire a nemzetközi szövetség (FIFA) tagságának felfüggesztésével fenyegette meg a PZPN-t, és a 2012-es Eb-t is elvette volna a lengyelektől, ha nem oldódott volna meg a konfliktus.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu