Elmarad az angol-holland meccs!

Szerző: shLétrehozva: 2011. augusztus 9. 10:10
Nincs béke, sőt, már nemcsak Londonban, hanem például Birminghamben és Liverpoolban is hőzöng a tömeg - több, keddi Ligakupa-meccs mellett a szerdai, Wembleybe tervezett Anglia-Hollandia barátságos mérkőzés is elmarad! Káosz a szigetországban!


Nem rendezik meg az angol-holland csúcsrangadót a szigetországi fővárosban zajló, napok óta tartó lehetetlen állapotok miatt. Az illetékesek kedden ültek össze, a válságtanács pedig a rendőrséggel egyeztetve meghozta sajnos logikus ítéletét.

Az FA ügyvezető igazgatója, Adrian Bevington megerősítette délelőtti tanácskozás tényét, miközben bejelentette, hogy négy esti Carlin Cup-találkozó elmarad: eszerint a West Ham-Aldershot, a Crystal Palace-Crawley Town, a Charlton-Reading, valamint a Bristol City-Swindon mérkőzéseket törölték a mai programból.

A hollandok kedden, dél tájban érkeztek volna Londonba, de így nem száll repülőre az Oranje. A barátságos találkozóra szerdán, 21 órától került volna sor.

Reuters
  Fotó: Reuters
Reuters
  Fotó: Reuters

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Elmaradhat a Tottenham első meccse
A hétvégi súlyos londoni zavargások befolyásolhatják a Premier League szombati szezonnyitóját! Annyi már most bizonyos, biztonsági okokból egyelőre nem engedélyezik a népszerű stadiontúrákat a Tottenham Hotspurnél, de a...
Tovább a teljes cikkhez »

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu